Négy osztály, hat csapat
Az Erzsébeti SMTK az előző évadhoz hasonlóan a 2018-19-es bajnokságokban is hat csapattal vesz részt. A piros-fehérek legjobb együttese újoncként az NB III-ban szerepel, míg az ESMTK VI a kerületi bajnokságban küzd a pontokért.
A tavalyi sorozatban az ESMTK I kiharcolta a feljutást a Budapest I/A osztályból az NB III-ba, és a Budapest-csoportban játszik. A tizenhatos mezőnyben 22 forduló után a 12. helyen áll az együttes, és úgy tűnik, eléri célját, a bennmaradást. Ősszel csupán egy-egy győzelem és döntetlen állt a gárda neve mellett, de télen sikerült egy komoly erősítést jelentő játékost igazolniuk, és az idén eddig már háromszor nyertek.
Az ESMTK II második évét játssza a Budapest I/C osztályban. Az erzsébetiek megszokták a magasabb szintet, a sérülések is elkerülték őket, és jó teljesítményt nyújtva harmadikok, de az ezüstéremre is van esélyük. Ha ez összejönne, ismét feljebb léphetnének – az I/B-be.
Az ESMTK III viszont biztosan osztályt vált 2019-ben. A csapat eddig valamennyi (21) mérkőzését megnyerte a Budapest II. osztály 2. csoportjában, a játékosok eredményességi rangsorát pedig Bali Péter vezeti 87,5 százalékos mutatóval.