Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 11. 05.

Három viadallal kezdtük meg a novembert

A hazai rendezésű junior bajnokságon, a Bükfürdő-kupán és egy ukrán nemzetközi versenyen voltunk érdekeltek november első hétvégéjén. A hétvége mérlege: 8 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérem!

A 2018. évi junior kötöttfogású országos bajnokságot szakosztályunk rendezte meg a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban. A korosztály bajnokságán az elővárakozásokhoz képest jóval kevesebben, mindössze 68-an álltak rajthoz. Szakosztályunk hét birkózóval próbált szerencsét, akik közül ketten bajnoki címmel zárták a versenyt.

Losonczi Dávid és Szőke Alex ugyanis mindenkit magamögé utasított, ráadásul mindketten korábbi súlycsoportjuktól eggyel nagyobb kategóriában szereztek aranyérmet. Alex legyőzte többek között a kadet Európa-bajnok, junior vb-bronzérmes Vátzi Bálintot is, méghozzá technikai tussal.

Az aranyérmek mellett további két bronzérmet is bezsebeltek birkózóink, aminek köszönhetően a csapatpontverseny harmadik helyén zártunk.

 

Junior eredményeink:

60 kg: 3. Balázs Barna

87 kg: 1. Losonczi Dávid

97 kg: 1. Szőke Alex

130 kg: 3. Orosz Tibor

Kiesett: Varga Raul (72 kg), Horváth Zsolt (77 kg), Szilágyi Erik (97 kg).

 

Ugyancsak ezen a napon Bükön bonyolították le a 2018. évi Bükfürdő-kupát, melyre szakosztályunk fiataljai is meghívást kaptak. Csapatunk végül tizenegy versenyzővel képviseltette magát a megmérettetésen, ahonnan a legtöbben aranyéremmel térhettek haza. Végül azonban mindannyian dobogóra állhattak. Összesen 6 aranyat, 4 ezüstöt és 1 bronzot zsebeltünk be, ezzel a csapatpontversenyben is toronymagasan végeztünk az élen.

 

Gyermek eredményeink:

26 kg: 1. Zhytovoz Mária

26 kg: 2. Bagoly Boldizsár

26 kg: 3. Viklárik Dominik

29 kg: 1. Sánta Levente

32 kg: 1. Felkai Balázs

35 kg: 1. Zalányi Botond

47 kg: 1. Antaly Sándor

 

Diák II-es eredményeink:

35 kg: 1. Zhytovoz Petro

40 kg: 2. Bagoly Bálint

45 kg: 2. Kádár Zsombor

 

Kadet eredményünk:

85 kg: 2. Kádár Péter Balázs

 

Szakosztályunk U23-as válogatott birkózói közül a szabadfogásúak nemzetközi viadalon képviselék színeinket.

Utánpótlás birkózóink ezúttal a felnőttek között próbáltak szerencsét Ukrajnában. Mester Milán és Tóth Bendegúz közül most Bende állhatott dobogóra, a 92 kilogrammosok között egy bronzéremmel hangolt a novemberi bukaresti U23-as világbajnokságra.

 

92 kg: 3. Tóth Bendegúz

Kiesett: Mester Milán (79 kg)

Képek: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/2176707692360905