Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 05. 24.

Jó hangulatú sportnapot tartottunk a Kruj Iván Sportcsarnokban

Csütörtökön délután a hagyományoknak megfelelően rendeztük meg az ESMTK Birkózó Szakosztály Családi Sportnapját, amely során több, mint 250 gyerek és szüleik vettek részt a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban.

A birkózó gyerekeken kívül a rendezvényen természetesen részt vettek a fitnesses lányok, valamint a 2018/2019-ben induló IV. Birkózó és Fitness Sportosztályba felvételt nyert tanulók is. Mind a birkózó srácok, mind pedig a fitnesses lányok sikeres félévet tudhatnak maguk mögött a sportban és a tanulásban egyaránt, ezért mindenki számára élvezetes kikapcsolódást nyújtott az idei sportnap is.

A rendezvény már délután 15 órakor elkezdődött, amikor is a szülők és a gyerekek segítségével letettük a birkózószőnyeget és előkészítettük a terepet a grillezéshez. A sportnap Tösmagi Attila köszöntésével kezdődött, aki a múlt heti kadet Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a kötöttfogású 60 kilogrammosok között.

Ezután egy játékos bemelegítés következett szakosztályunk elnöke, Losonczi Ottó irányításával. A gyerekeknek és a szülőknek lehetőségük volt kipróbálni a birkózás és a fitness rejtelmeit, valamint egy igazi kubai salsa órán is részt vehettek edzőnk, Julio Xique Gonzales jóvoltából. Természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan sorverseny is megrendezésre került, amelynek végén a csapatok ajándékokban részesültek.

Eközben kint, az udvaron sem állt meg az élet, már elkezdődött a grillparty, ahol a jó hangulatot szerencsére a rövid esőnek sem sikerült elmosnia. Losonczi Ottónak és a szülők segítségének köszönhetően igazi „terülj-terülj asztalkám” fogadta a lelkes gárdát.

A Sportnap során lehetőség volt különböző sportágakat kipróbálni, de a legnagyobb sikert egyértelműen a hátsó udvaron felállított ugrálóvár aratta. A kötetlen mozgás, beszélgetés remek lehetőségeket adott a szorosabb kapcsolatok kialakítására.

Reméljük, minden résztvevő jól érezte magát, és jövőre hasonlóan sikeresen és élményekben gazdagon tudunk egy újabb délutánt eltölteni.

Képek: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/1921200604578283