Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 04. 03.

Sima győzelem a diák I-es bajnokság csapatpontversenyén

Március utolsó hétvégéjén Zalaegerszegen diák országos bajnokságon, Dorogon junior minősítési versenyen,  az észtországi Tallinban pedig serdülő nemzetközi versenyen birkóztak az ESMTK Birkózó Szakosztályának fiataljai. A hétvége mérlege: 4 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérem.

A hagyományokhoz híven ezúttal a korosztályos Budapest bajnokságról lehetett kvalifikálni a 2019. évi diák I-es országos bajnoki döntőre, melyet Zalaegerszegen rendeztek meg. A kötöttfogású bajnokságon végül 178 birkózó vett részt, köztük 11 erzsébeti legény is. A Fék Szabolcs és Mertse Ádám irányította különítményünk remek teljesítményt nyújtott a Zala megyei városban, a legtöbb súlycsoportban érmet szereztek. Bajnok lett kategóriájában a 32 kilogrammos Farkas Zsombor, valamint a 46 kilogrammos Felkai Bendegúz is. Mindketten remek formában versenyeztek, megérdemelten állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

Az aranyérmek mellett a további 3-3 ezüst- és bronzérem is kellett ahhoz, hogy szakosztályunk toronymagasan nyerje meg többek között a Cegléd és a Ferencváros előtt a csapatpontversenyt.

Diák I-es eredményeink:
32 kg: 1. Farkas Zsombor
35 kg: 3. Olasz Bende
42 kg: 3. Kovács Barnabás
46 kg: 1. Felkai Bendegúz
54 kg: 5. Vincze Benedek
58 kg: 2. Budai András
63 kg: 2. Kosovics Márton
69 kg: 3. Nagy Gergely
76 kg: 2. Máltsik Zsombor
Kiesett: Jász Bálint, Fábián Barna.

Eközben Dorogon is rangos megmérettetést tartottak, a 2019. évi Fekete Gyémánt Kupát. A hat nemzet közel száz birkózóját felvonultató minősítési versenyen szakosztályunk is képviseltette magát, végül három éremmel zárt.

Három érmesünk közül Losonczi Dávid és Szőke Alex meg is nyerték a versenyt, miután Dávid egyik legnagyobb riválisát múlta felül 4-3-ra, míg Alex egy ukrán versenyzőt vert meg technikai tussal. A nap harmadik erzsébeti döntőse a 67 kilogrammos Tösmagi Attila volt, akinek az előcsatározások során úgy felszakadt a szeme, hogy kénytelen volt visszalépni a finálétól, így ezüstérmes lett.

Junior eredményeink:
60 kg: 5. Balázs Barna
63 kg: 5. Domokos Dániel
67 kg: 2. Tösmagi Attila
77 kg: 5. Kovács Nikolasz
82 kg: 5. Szilágyi Erik
87 kg: 1. Losonczi Dávid
97 kg: 1. Szőke Alex
Kiesett: Deák Zoltán.

A Péteri András vezényelte serdülő női válogatott tagjaként László Nikoletta is részt vett Észtország egyik, ha nem a legnagyobb nemzetközi versenyén Tallinban. A Balti-tenger partján tartott megmérettetésen több korosztályban összesen 1400 (!!!) versenyző próbált szerencsét. Fiatal birkózónk a 42 kilogrammosok között az ötödik helyen zárt.