Szőke Alex ötödik lett élete első olimpiáján
Az ESMTK Birkózó Szakosztályának olimpikonja, Szőke Alex a 97 kilogrammos súlycsoport felső ágán a cseh Artur Omarov 3-1-es legyőzésével kezdte meg pályafutása első olimpiáját a japán fővárosban.
A cseh legyőzését követően az olimpia legnagyobb favoritjával, a világbajnok orosz Musza Jevlojevvel találta magát szemben, aki ellen 2-0-ra is vezetett, azonban a folytatást az orosz jobban bírta, és 6-2-re győzött. Jevlojev aztán a döntőbe jutott, sőt, mint később kiderült az aranyérmet is megnyerte, így Szőke a vigaszágon folytathatta a versenyt.
Másnap a megmérettetés első mérkőzése Alex és a vb-ötödik grúz Melija elleni küzdelem volt. Óriási csata volt, amiben Alex 1-1-es hátrányban birkózott, végül 13 másodperccel a vége előtt valami bődületesen nagy dobást végrehajtva legyőzte riválisát, és kiharcolta a bronzmérkőzésen való részvételt.
A helyosztókon Szőke az Eb-bronzérmes lengyel Tadeusz Michalikkal nézett farkasszemet. A 97 kilogrammos bronzmérkőzés esélyesének inkább Alexet mondták, főleg a grúz legyőzését követően, azonban a lengyel mindenkit meglepett, az első menetben leküldtette, és egymás után háromszor is megpörgette karhozzáfogásból versenyzőnket, akit szabálytalannak láttak a bírók, így két pontos intést is kapott, ami a mérkőzés végét jelentette számára.
Fiatal tehetségünknek azonban nincs miért szomorkodnia, hiszen már 21 évesen kijutott az olimpiára, ahol igencsak komoly teljesítményt nyújtva az előkelő ötödik helyen zárt.
Szívből gratulálunk, Alex!