Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 10. 02.

Tizennyolc éremmel búcsúztattuk a szeptembert

Szeptember utolsó hétvégéjén két hazai és egy határon túli nemzetközi versenyen birkóztak fiaink. A hétvége mérlege: 3 arany-, 4 ezüst- és 11 bronzérem!

Szombaton igencsak elfoglalt volt az ESMTK Birkózó Szakosztálya, hiszen egyszerre Karcagon, Tatabányán és a szerbiai Vajdaságban is megmérettetéseket rendeztek.

Karcagon a legfiatalabbak, a diák II-esek küzdöttek a diákoloimpiai bajnoki címekért. Szakosztályunk a Budapest bajnokságról 15 birkózóval érdemelte ki a részvételi jogot az országos döntőn, akik közül 14-en rajthoz is álltak.

Közülük remek teljesítményt nyújtott a 32 kilogrammos Farkas Zsombor, a 35 kilogrammos Zhytovoz Petro és a + 69 kilogrammos Kis Mátyás is. Mindhárman meggyőző birkózással szerezték meg újabb diákolimpiai bajnoki címüket.

A finálék mellett a bronzcsatákban is érdekeltek voltunk, méghozzá hét versenyző révén. A helyosztókat követően végül öten állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

A karcagi Kurucz-testvérek emlékversenyen birkózóink iskoláik színeiben küzdöttek, így csapatversenyt ezúttal nem hirdettek, ám minden bizonnyal az ESMTK most is az élen végzett volna.

 

29 kg: 3. Kerecsanin Mátyás

32 kg: 1. Farkas Zsombor

32 kg: 3. Jász Bálint

35 kg: 1. Zhytovoz Petro

38 kg: 3. Olasz Bende

42 kg: 5. Kovács Barnabás

50 kg: 3. Kertész Dominik

50 kg: 5. Vincze Benedek

54 kg: 3. Budai András

+ 69 kg: 1. Kis Mátyás

Kiesett: Farkas Márk (35 kg), Kiss Levente (38 kg), Kádár Bálint (42 kg), Szalai Balázs (42 kg).

 

Tatabányán a kadet korosztálynak kötöttfogásban kellett megküzdenie az országos bajnoki címekért. 

A mieink közül többen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a 148 birkózót felvonultató bajnokságon, ám kisebb meglepetésre, egyetlen aranyérmet sem tudtunk bezsebelni.

A legjobban az ifi Eb-bronzérmes Tösmagi Attilától vártuk az aranyérmet, tehetésgünk jó úton járt a dobogó csúcsa felé, ám a fináléban egy taktika hiba miatt technikai tussal kikapott, így kénytelen volt beérni az ezüstéremmel.

Ugyancsak a második helyen zárta a versenyt az 55 kilogrammos Petenykó Viktor és a 80 kilogrammos Kekenj Norbert is. Mindketten az idei válogatottól szenvedtek vereséget a döntőben.

A három ezüstérem mellett további hat bronzérmet hoztak haza birkózóink, aminek köszönhetően a csapatpontversenyben toronymagasan az ESMTK végzett az élen.

 

55 kg: 2. Petenykó Viktor

55 kg: 3. Németh Milán

55 kg: 3. Petenykó András

60 kg: 3. Deák Zoltán

65 kg: 2. Tösmagi Attila

71 kg: 3. Varga Raul

80 kg: 2. Kekenj Norbert

80 kg: 3. Birtalan Bendegúz

92 kg: 3. Szilágyi Erik

Kiesett: Molnár Botond (71 kg), Kovács Nikolasz (80 kg).

 

A hazai megmérettetések mellett nemzetközi versenyen is érdekelt volt szakosztályunk. A Losonczi-testvérek a novemberi, U23-as világbajnokságra való felkészülést már megkezdték, ennek köszönhetően utaztak Szerbiába, a 2018. évi Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyre.

Az első számú orosz válogatottat, valamint további tíz nemzetet felvonultató rangos felnőtt kötöttfogású megmérettetésen ezúttal Dávid állhatott dobogóra.

U23-as Eb-ötödik helyezettünk a 82 kilogrammosok között körmérkőzések után végzett a második helyen. Dávid a szerb Kovacsevicset, majd a horvát Sacicot is legyőzte, ám a felnőtt vb-bronzérmes orosz Sarafetdinovval nem bírt, ezüstérmes lett.

U23-as Eb-ezüstérmesünk, a 67 kilogrammos Losonczi Ottó kezdésként megverte az idei U23-as Eb-bronzérmes norvég Thoresent, majd kikapott a kétszeres orosz bajnok, Eb-bronzérmes, junior-világbajnok Kabaloevtől. Mivel legyőzője a döntőig meg sem állt, így Ottó a vigaszágon folytathatta a versenyt. Ott a szerb Szaulics nem jelentett problémát, ám a bronzcsatában a vajdasági Nagy Szebasztián 5-3-ra felül múlt büszkeségünket, aki ezzel ötödikként zárt.

Birkózóink nagy mértékben hozzzá segítettek a magyar együttest, hogy a csapatpontverseny harmadik helyén zárjanak Oroszország és Szerbia után.

Képek a versenyekről: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/2120714444626897