Egy döntetlen és egy győzelem Érden
Impozáns környezetben – az Érdi Jégcsarnokban – folytatódott a tornák sora december első hétvégéjén az U12-es növendékeink számára. Kiváló csarnok és nagyon hideg várta a jégkorong kilátogató szerelmeseit nemcsak a jégpályán, hanem odakint is ezen a napsütéses vasárnapi napon. Pesterzsébeti csapatunknak a házigazda Kárpáti Farkasok és a Békéscsabai Farkasok csapata került a győzelmük „útjába”. Azonban ezt a kihívást is teljesítették a lányok-fiúk, és megszelídítették a farkasokat, mert mindenki „hadra fogható” volt Szakács Mesternek.
A házigazda volt az első leküzdendő feladat utánpótlás csapatunknak. Az ellenfél nem volt ismeretlen, ugyanis az előző dunaújvárosi tornán már találkoztunk velük. Jó játékkal és szoros eredménnyel a DAB otthonában győzni tudtunk. Most is szoros volt a mérkőzés, 10 másodperccel a vége előtt még vezettünk is, de kaptunk egy szép gólt. Ezzel egy igazságosnak mondható döntetlen született. (Kárpáti Farkasok–ESMTK: 2–2)
Kis szünet következett hokisaink számára, vagyis átöltözés, energiatartalékok feltöltése az öltözőben és bandázás volt a porondon. Eközben Szakács Edző bá felmérte a következő ellenfelet a pályán. És megállapította, hogy a viharsarki hokisoknál van két-három ügyesebb gyermek, és „ki kell találni valami jó taktikát”, hogy csapatunk nyerjen. Megvariálta a sorokat, és egy kis taktikai megbeszélés után léptünk pályára a Békéscsabai Farkasok csapata ellen.
Mindkét csapat hajtott és sportszerűen küzdött a jégen. Szép és látványos jelenetek, támadások, mentések és védések jellemezték az egész meccset mindkét oldalon. Izgalmas és kiélezett – igazi körömrágós és közönségszórakoztató – mérkőzésen végül „megszelídítettük a falkát”. (ESMTK–Békéscsabai Farkasok: 6–5)
Legvégül következett a tornák utolsó meccsének elkerülhetetlen része, a csokidobálás, amely során – a Mikulásra is gondolva – megvendégeltük az ellenfél sorainak játékosait is.
A hangulat fantasztikus volt (ismét)! Minden ellenfél csapat „irigykedik”, hogy mennyire összetartó és hangos szurkolótábora van UP csapatunknak!
Miért érdemes eljönni szurkolni? És támogatni a csapatunkat? Nem áruljuk el! Inkább gyere, és „ÉLD ÁT VELÜNK LEGKÖZELEBB” az Óbudai Jégcsarnokban december 17-én!
Kövesd a híreket az egyesület weboldalain (www.esmtkhoki.com és esmtk.hu)!
Kövess be minket ESMTK Utánpótlás Jégkorong Facebook oldalunkon, illetve TikTok-csatornánkon (@esmtkhockey) egyaránt!
HAJRÁ ESMTK!
… mert „Életünk A Hoki”