Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 10. 18.

Az első két pont

Negyedik mérkőzésén megszerezte idei első győzelmét a Pest megyei ifjúsági kézilabda-bajnokságban az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek a Diósd csapatát verték meg a Kruj Iván Sportcsarnokban.

A pesterzsébetiek két szorosabb és egy nagyobb különbségű – a csoport talán legjobbja, az Abony ellen – vereség után fogadták otthon az addig egy győzelmet aratott Diósdi DSE gárdáját. Az ESMTK kapuját ezúttal Pölöskei Márk védte, és ismét igazolta, hogy ezen a poszton is képes jó teljesítményre. Az első félidő után 10-8-ra vezettek a piros-fehérek, majd a fordulást követően növelték előnyüket. Végül 22-17-re győzött csapatunk, megszerezve ezzel első pontjait a 2017–18-as bajnoki sorozatban. A legeredményesebb erzsébeti Vagyóczki Patrik volt hat találattal, Szadai Barnabás és Bencsik László Márk 5-5 gólt szerzett – utóbbi valamennyit akcióból –, Seben Dominik és Tokaji Roland 2-2, Berente Zsolt és Uller Gergő 1-1 alkalommal talált a Diósd kapujába.

A következő fordulóban a Veresegyház vendége volt az ESMTK Vácrátóton. Az első félidőben jól tartották magukat az erzsébetiek, csupán két góllal vezettek a hazaiak. A második játékrészben aztán kidomborodott a veresiek nagyobb tudása, és 27-17 lett a vége. Ezen a meccsen Seben és Bencsik vitte a prímet hat-hat góllal, Vagyóczki ezúttal nem játszott. Érdekesség, hogy a piros-fehérek egyetlen hétméterest sem dobhattak.     

Csapatunk legközelebb október 20-án, pénteken 17.30-kor lép pályára a Kruj Iván Sportcsarnokban a VSK Tököl II ellen.