Edzőtáborban kezdenek a kézilabdázók
Az Erzsébeti SMTK lány kézilabdacsapata augusztusban a szokásos kókai edzőtáborral kezdi meg a felkészülést a 2022–23-as bajnokságra.
A piros-fehérek az U13-as korosztályban a XII. csoportban (Budapest, Pest megye dél) szerepeltek az előző évadban. Az erzsébeti kézilabdázók a jó csapatokat felvonultató mezőnyben húsz mérkőzésükből kilencet megnyertek, és egyszer játszottak döntetlent.
– Rengeteget fejlődtek a lányok az elmúlt egy évben – mondta Martinkó Mária, az együttes edzője. – A játékban pontosabbak, taktikailag érettebbek lettek, és sokat komolyodtak. Többször is bebizonyították, hogy képesek hátrányból megfordítani egy meccset.
A szezon május végi zárása után nem sokkal, az iskolai tanév befejezését követően napközis, „levezető” edzőtáborban vettek részt. A programokra az ESMTK Zodony utcai sporttelepén került sor, így az uszodában és a jégcsarnokban is megfordultak a gyerekek, egyszer pedig a szülők ellen játszottak kézilabda-mérkőzést.
Másfél hónapos pihenő után augusztus 11-én kezdik meg a lányok a felkészülést az új idényre. Ahogy már többször, ezúttal is a Pest megyei Kókán lesz a hétnapos edzőtábor. Aztán a hónap utolsó napjaitól hetente háromszor az erzsébeti helyszíneken, a Gyulai István Általános Iskola és az Eötvös Loránd Technikum tornatermében zajlanak majd a foglalkozások.
Az U14-es bajnokság szeptember végén rajtol.