Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 05. 28.

Egy furcsa vereség nyomában

Meglepő vereséget szenvedett az Erzsébeti SMTK Pest megyei juniorbajnokságban szereplő fiú kézilabdacsapata. A váratlan eredmény hátteréről Schmauder Antalnéval, az együttes edzőjével beszélgettünk.

A bajnokság rájátszásában a 9–12. helyért játszik az ESMTK. Az Üllői VKSK-t márciusban, az alapszakasz végén és a helyosztó első részében is legyőzték a piros-fehérek, így joggal reménykedtek az újabb sikerben.

A mérkőzést azonban 32-22-re (!) az üllőiek nyerték meg a Kruj Iván Sportcsarnokban.

– Sajnos olyan dolog előzte meg ezt a meccset, amely távol áll a sportemberi magatartástól – mondta bosszúsan Schmauder Antalné, Margit néni, az ESMTK edzője. – Egyik kulcsjátékosunk és az általa „elcsábított” két társa, akik szintén fontos szerepet töltenek be a csapatban, a mérkőzés napján megbeszélés és engedély nélkül részt vett a korábbról elhalasztott kerületi középiskolás bajnokságon, és a fiúk nem sokkal a kezdés előtt érkeztek meg. Emiatt bemelegíteni sem tudtak, és igencsak fáradtan léptek pályára. Ráadásul a kapusunknak lejárt a sportorvosija, és így a tavaly ezen a poszton is helytálló Pölöskei Márk állt a kapuba.

A meccs képén meglátszott, hogy rossz állapotban játszottak az ESMTK legjobbjai. Egy idő után le is hívta őket edzőjük, majd később újra próbálkozhattak. A két bíróhölgy engedte az üllőiek kőkemény, olykor kíméletlen játékát, volt olyan erzsébeti kézilabdázó, aki a szeme alatt hatalmas monoklival fejezte be a mérkőzést. A kelleténél hamarabb ért véget a meccs a már említett kulcsjátékosnak, akit heves reklamálása miatt piros lappal kizártak a játékvezetők.

– A fegyelmezetlen srácok tönkretették a közös munkánkat, kitoltak a többiekkel, így ugyanis jó ideig a 2002-es, 2003-as születésűek néztek farkasszemet a náluk több évvel idősebbekkel – mondta Schmauder Antalné. – Még csak bocsánatot sem kértek tettükért. El kell gondolnunk a folytatásról, mert ilyen hozzáállással nem lehet kézilabdázni Erzsébeten.

Az ESMTK a szezon utolsó mérkőzését május 24-én, szerdán 17.30-kor játssza a Kruj Iván Sportcsarnokban a Tápiószele ellen. A papírforma erzsébeti sikert ígér, győzelem esetén a 10. helyen végeznek a piros-fehérek.