Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 03. 29.

Közel voltak a bravúrhoz

Az Erzsébeti SMTK lány kézilabdacsapata a tavaszi idényben sokkal bátrabban játszik, mint az őszi szezonban, és a fejlődés a mérkőzések eredményeiben is látszik. Legutóbb két nap alatt két erősebb ellenféllel szemben is szoros meccset vívtak a piros-fehérek, sőt a másodikon kevés hiányzott a pontszerzéshez.

Ahogy arról már beszámoltunk, az újonc ESMTK győzelemmel kezdte a 2018-as évet a serdülő III. osztályban, ez volt a lányok második sikere a bajnokságban. Ezután a csoport kiemelkedően legjobb együttesével csaptak össze, és bár húszgólos vereséget szenvedtek, októberben harminccal kaptak ki a XVI. kerületi KMSE-től.

A BVSC-Zugló gárdájával a csömöri sportcsarnokban (a képen) játszottak a piros-fehérek. Az első félidőben remekül tartották magukat, csupán egy góllal álltak jobban a házigazdák. A szünet után aztán lassan kijött a két csapat közötti különbség, és 18-13-ra nyert a BVSC-Zugló – októberben tizenöttel győztek a kék-sárgák Pesterzsébeten. Azt azért hozzá kell tenni, hogy míg a mieinknél öt, addig a hazaiaknál csupán egy kiállítás volt. Ferenczi Szilvia 6, Hegedüs Lilla és a büntetőket hibátlanul értékesítő Szalai Eszter 3-3, Dolinay Anna 1 gólt lőtt.

Másnap a Szent István-OKSI SE vendégei voltak a lányok a Siketek SC sportcsarnokában. A piros-fehérek kiváló első félidőt produkáltak, háromgólos előnnyel vonultak pihenőre. A fordulást követően a nagyobb rutin nehezen ugyan, de érvényesült, és 19-17-re győztek a hazaiak az elfáradó ESMTK ellen – októberben viszont még tízzel volt jobb a Szent István-OKSI SE a Kruj Iván Sportcsarnokban. Szalai 5, Hegedüs 4, Vámos Réka 3, Mándoki Mónika 2, Döbrössy Edina, Kovács Orsolya és Ferenczi 1-1 találatot szerzett. A góllövőlistán Szalai a 12., Ferenczi a 14. helyen áll.

– Kezd összeérni a csapat, egyre inkább viszontlátom a meccseken az edzéseken tanultakat – mondta Martinkó Mária, az ESMTK edzője. – A Szent István ellen nagy esélyt szalasztottunk el, sok helyzetet kihagytunk, ezt a mérkőzést mi veszítettük el. A következő feladat az, hogy meg kell tanulnunk győzni.