Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 09. 11.

A csoport élén az ESMTK

Harmadik idegenbeli mérkőzését is megnyerte az NB III Keleti csoportjában az Erzsébeti SMTK. A piros-fehérek ezúttal a legutóbbi három meccsükön kilenc pontot szerző Nyírbátorhoz látogattak, és az összecsapást végig kézben tartva megérdemelten győztek.

A bemelegítés érdekes körülmények között zajlott: a hazaiak térfelén száraz, az erzsébetiekén viszont vizes, helyenként sáros volt a talaj. A mérkőzés elején a hazaiak próbáltak támadólag fellépni, de nem igazán jártak sikerrel. Negyedóra elteltével átvette a játék irányítását az ESMTK, és több szép támadást vezetett, de az utolsó passzok rendre célt tévesztettek. A 45. percben Soós Bence lépett ki a védők közül, már csak a kapussal állt szemben, de lövése elakadt a nyírbátori hálóőrben.

A fordulás után is az erzsébetiek akarata érvényesült, és az 54. percben egy hazai szögletet lekontrázva megszerezték a vezetést. Horváth Levente tette Bartha Roland elé a labdát, aki egy csellel helyzetbe került, és 13-14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. A vendéglátók legveszélyesebb kísérlete egy 30 méteres lövés volt, a labdát Bonica Sebastian szögletre ütötte. Az utolsó negyedórában nagyon igyekeztek a hazaiak, mégis az ESMTK előtt adódott óriási helyzet. Ismét Soós ugrott ki, és 10 méterről a léc fölé lőtt, pedig középen üresen érkezett Kovács Dániel.

– A játék képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, dicséret illeti a játékosokat a hozzáállásukért – mondta Turi Zoltán vezetőedző.

Az újabb idegenbeli sikerrel az ESMTK a Keleti csoport élére ugrott, és három pontos előnnyel áll az első helyen. Csapatunk legközelebb szeptember 16-án, vasárnap 15.30-kor az Ady Endre úton lép pályára, ellenfelünk a Sényő együttese lesz.

 

Nyírbátori FC–Erzsébeti SMTK 0-1 (0-0)

ESMTK: Bonica – Nagy M., Privigyei, Markovics, Tóbiás – Bányai, Mohácsik, Szabó Á. (Slezák, 64.) – Bartha R. (Kovács D., 83.), Soós B., Horváth L. (Nagy R., 71.)

G.: Bartha R. (54.)