Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2024. 05. 21.

A végén úszott el a pontszerzés

Nagy küzdelmet vívott Rákospalotán a Vasas II-vel az NB III Dél-Keleti csoportjában az ESMTK pünkösdvasárnap. A piros-fehérek szerezték meg a vezetést, de a hazaiak a második félidőben előbb egyenlítettek, majd a meccs végén a győztes gólt is belőtték.

Az angyalföldiek második csapata március közepétől lendült formába, és azóta kilenc mérkőzéséből hetet megnyert, így nem várt könnyű feladat az erzsébetiekre a Budai II László Stadionban rendezett összecsapáson.

Az első negyedórában mezőnyjátékot láthatott a közönség, majd ezután kisebb-nagyobb helyzeteket alakított ki az ESMTK. A legközelebb Wirth Dániel állt a gólhoz, de 10 méterről a kapu mellé lőtt. Már mindenki a szünetre gondolt, amikor egy kezezés miatt tizenegyeshez jutott csapatunk, és a büntetőt Wirth magabiztosan értékesítette; a csoport góllövőlistáját vezető támadónknak ez volt a 20. bajnoki találata.

A második félidőben eleinte az erzsébetiek irányították a játékot, majd egy labdaeladás után az utolsó pillanatban sikerült menteniük a Vasas egyik támadója elől. A következő védelmi hibát viszont már megbüntették a piros-kékek, és az 58. percben egy balról beadott labdát a 16-osról a léc alá vágta a hazaiak fiatal csatára. Mindkét együttes igyekezett a maga javára fordítani a meccset. A mieink részéről Soós Bence tesztelte a Vasas kapusát, aki bravúrosan védte a tizenhatosról leadott lövést, majd Slezák Richárd 14 méteres löketét blokkolták a védők. A 89. percben egy szöglet után megszületett a három pont sorsát eldöntő gól, a hazaiak a lecsorgó labdát hét méterről passzolták az erzsébeti kapuba. Ha marad a döntetlen állás, már biztosan ezüstérmes lenne az ESMTK, így erre még várni kell az utolsó mérkőzés végéig.

– Tudtuk, hogy az angyalföldi fiatalok presztízsmeccset csinálnak majd a találkozóból, végig nagyon motiváltan, lelkesen futballoztak – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Álmosan kezdtünk, aztán „megérkeztünk”, és a szünet előtt sikerült előnybe kerülnünk. A folytatásban csak magunknak köszönhetjük, hogy nem tudtunk hazavinni legalább egy pontot, a tabellán második helyen lévő csapat nem kaphat ilyen gólt, különösen nem kevéssel a lefújás előtt.

A bajnoki idényt május 26-án, vasárnap zárja az ESMTK, az Ady Endre úti rangadón 17 órától a két ponttal mögöttük álló Hódmezővásárhelyt fogadják a piros-fehérek.

 

Vasas II–Erzsébeti SMTK 2-1 (0-1)

ESMTK: Bencze – Molnár R., Molnár T., Tagai, Márton (Bartha B., 90.) – Slezák, Kovács B. – Bán G. (Szűcs L., 58.), Soós B., Wirth – Lucz (Nagy B., 58.)

G.: Wirth (45., 11-esből)

 

Fotó: Facebook/Erzsébeti SMTK Szurkolóinak és Szimpatizánsainak Baráti Köre