Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2022. 09. 27.

Az MTK is kapitulált Erzsébeten

Folytatta remek szereplését a labdarúgó NB III Közép csoportjában az ESMTK. Szeptember utolsó vasárnapján az Ady Endre úton az MTK II sem tudott gólt szerezni, míg a piros-fehérek hajrában betaláltak, és ezzel zsinórban ötödik hazai mérkőzésüket is megnyerték.

 

Néha alig, néha jobban esett az eső az Ady Endre úti stadionban, de a talaj nem volt mély az ESMTK és az MTK II összecsapásán. A piros-fehéreknél nem léphetett pályára kisebb sérülés miatt Molnár János és Túri Dániel. A vendégeknél több olyan játékos is helyet kapott, aki az NB II-es első csapat keretéhez tartozik.

Az első félidőben mindkét oldalon akadtak kisebb helyzetek. Erzsébeti részről Lucz Viktor állt a legközelebb a gólszerzéshez, Molnár Róbert beadását a hosszú sarok felé csúsztatta, de a fejest védte az MTK kapusa.

A fordulás után is hasonló volt a játék képe. Molnár R. átadásával Szűcs Levente lépett ki a védők közül, lövését hárította a kék-fehérek hálóőre. A félidő közepén egy kavarodás után nyolc méterről a felső lécet találta el a vendégek 10-ese. Az utolsó negyedóra kezdetén Gáspár Máté lövését védte a kapus, a kipattanó labdát Soós Bence fölé durrantotta. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt két cserejátékosunk összehozta a győzelmet jelentő gólt: Gáspár indította Horváth Leventét, aki hét méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A végén az MTK nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de az eredmény nem változott.

Öt hazai meccs, öt győzelem, 10-0-s gólkülönbség.

– Mindkét csapat felkészült a másikból, és ahogy vártuk, nehéz, küzdelmes mérkőzést játszottunk az MTK-val – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Sokat dolgoztak ezért a három pontért, minden dicséret megilleti a fiúkat. Örülünk az eddigi sikereinknek, de helyükön kezeljük a dolgokat, reálisan nézünk a jövőbe. Az idén még tizenegy bajnoki és egy kupameccs vár ránk.

Az ESMTK legközelebb szeptember 28-án, szerdán 16 órakor a Ferencváros II ellen lép pályára az FTC Népligeti Sportcentrumban.

 

Erzsébeti SMTK–MTK Budapest II 1-0 (0-0)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Molnár T., Lipcsei Á., Márton – Kovács B., Slezák – Kovács D. (Wirth, 60.), Sükösd (Szűcs L., 46., Gáspár, 71.), Soós B. – Lucz (Horváth L., 60.)

G.: Horváth L. (85.)