Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 01. 09.

Az őszhöz hasonló tavaszt várnak Erzsébeten

Ahogy arról néhány napja beszámoltunk, az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata megkezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi idényére. A keretben eddig csak minimális változások történtek, és nagy mozgás ezúttal nem várható az öltözőben.

 

Az őszi szezonban sokak számára kellemes meglepetést jelentett az ESMTK produkciója. A piros-fehérek egy hazai siker után augusztus elején kikaptak ugyan a jelenlegi listavezető Iváncsa pályáján, ám ezt követően zsinórban négy győzelmet arattak (pontosabban ötöt, de később a Balassagyarmatot kizárták, és eredményeit törölték). A paksi pontszerzés utáni időszakban három újabb diadalt és négy döntetlent könyvelhettek el az erzsébetiek. November elején aztán nem várt helyen, Dabason szakadt meg a veretlenségi sorozat, a sok kimaradt helyzet miatt nem sikerült pontot szerezniük a mieinknek. Az évzárás viszont sok örömöt hozott a „Liza” szurkolóinak, Turi Zoltán együttese három győzelemmel búcsúztatta 2022-t. A gárda a 18 mérkőzésen gyűjtött 38 pontjával a negyedik a tabellán, csupán négy egységgel lemaradva az éllovastól, és kilenccel előzi meg az ötödik újpestieket.

Az eddig lejátszott meccseken messze az erzsébetiek kapták a legkevesebb gólt (13), és az ötödik legtöbbet lőtték (35). Az Ady Endre úton egészen parádés teljesítményt nyújtottak a piros-fehérek. Kilenc mérkőzésükből nyolcat megnyertek, 21-2 a gólkülönbségük és 25 pontot szereztek. Utóbbival holtversenyben elsők a Hódmezővásárhellyel és az egy meccsel többet játszott Iváncsával. Az idegenbeli tabellán hatodik az ESMTK 3–4–2-es mérleggel, 14-11-es gólkülönbséggel, 13 ponttal.

A Magyar Kupában szintén remekelt az ősszel csapatunk. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvár kiütése után a Budapest-bajnokságban szereplő REAC-ot múlták felül idegenben az erzsébetiek, majd az NB II-es Soroksárt a rendes játékidőben, a szintén másodosztályú Siófokot pedig a hosszabbításban győzték le az Ady Endre úton. Együttesünk február elején így már legjobb nyolc közé jutásért fogadja az NB I-es Kisvárdát.

– A rajt előtt az első nyolc hely valamelyikének megszerzését tűztük ki célul a csapat elé – mondta Nagy Dániel sportigazgató. – Az évad első felében nagyon jól teljesített a társaság, maximális dicséret illeti a fiúkat és a szakmai stábot. Ilyen második félévet kívánunk magunknak, remélem, hogy a folytatásban is sok örömben lesz részük az erzsébeti szurkolóknak.

Nagy Dániel arról is beszélt, hogy nagy változások nem várhatóak a keretben. Eddig ketten távoztak, Horváth Levente és Dankó Márton a tavaszi idényben már nem viselik az ESMTK mezét. Igazolni csak olyan labdarúgót szeretne a klub, aki mentálisan és fizikálisan is rendben van, és jelenlétével valódi versenyhelyzetet teremt a kezdőcsapatba kerülést illetően. Elsősorban olyan fiatal jöhet szóba, aki illik az erzsébeti játékrendszerbe.

 

Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore