Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2021. 12. 10.

Döntetlen az évzárón

A Mikulás előtt a pálya használhatatlansága miatt elmaradt bajnoki mérkőzést december 9-én játszotta le Dabas-Gyónon az Erzsébeti SMTK, és a 2021-es év utolsó NB III-as meccse döntetlenül zárult.

 

A vasárnapról elhalasztott találkozón az erzsébetieknél iskolai elfoglaltsága miatt nem játszhatott Nagy Martin, és Horváth Levente sem volt még teljes értékű harcos, bár már leült a kispadra.

A pálya talaja ezúttal talán még rosszabb volt, mint néhány nappal korábban: saras felső és többnyire jeges alsó réteg. Így aztán sok technikai hiba jellemezte a mérkőzést, amelyen a hazaiak alapvetően védekezésre rendezkedtek be, és kontrákból próbáltak zavart kelteni. Az ESMTK akciói veszélyesebbek voltak, de nagy helyzet nem alakult ki a dabasi kapu előtt. A 26. percben egy nagy egyéni hiba „jóvoltából” – eladtuk a labdát a térfelünk közepén – megszerezte a vezetést a házigazda.

A második félidőben sem változott a meccs képe, a Dabas-Gyón védekezett, a piros-fehérek játékából hiányzott az átütőerő. Szerencsére hamar sikerült egyenlíteni, egy balról érkező beadás után Szilágyi Péter tíz méterről talált a kapuba. Bő negyedórával később egy jobb oldali támadás során Soós Bence Túri Dánielhez passzolt, aki 14 méterről, félmagasan a jobb sarokba lőtt. Nem sokáig örülhettünk az előnynek, mert egy újabb védelmi hiba után ismét gólt szerzett a hazai gárda. A hátralévő időben törekedett a győzelem megszerzésére az ESMTK, de újabb találat már nem született.

m – Nehéz körülmények között játszottunk, és ha nincs a két óriási védekezési hibánk, elhozhattuk volna a három pontot – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Kemény félév van mögöttünk, nem bánjuk, hogy már véget ért az idény.

A Közép csoport 14. helyén telelő ESMTK jövő héten évértékelő közös vacsorával búcsúztatja a 2021-es esztendőt.

 

Dabas-Gyón FC–Erzsébeti SMTK 2-2 (1-0)

ESMTK: Jeszenszky – Kovács B., Markovics, Száhl, Tóbiás – Horváth R. (Horváth L., 82.), Túri D., Slezák, Soós B. – Szilágyi, Lucz (Szabó L., 54.)

G.: Szilágyi (54.), Túri D. (72.)