Döntetlen, érdekes körülmények között
A hetedik hazai mérkőzésen sem született meg a második otthoni győzelme az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapatának. A piros-fehérek ugyan háromszor is bevették a Körösladány kapuját, de csak egy gól került a jegyzőkönyvbe, így döntetlenül zárult a mérkőzés.
Az erzsébetiek keretéből Boda József sárga lapok, Soós Bence betegség miatt hiányzott. Az első nagy helyzet a vendégek előtt adódott a 6. percben, Menczeles Iván azonban bravúrral védte a lövést. A túloldalon is akadt munkája a kapusnak, a körösladányi hálóőr Lipcsei Ádám ötméteres fejesét hárította. Kovács Dániel 14 méterről célt tévesztett, majd a félidő hajrájában Menczeles védett ismét szépen. A következő akciónál mintegy háromméteres lesről indult el a ladányiak 10-ese, és nem hibázott. Zárásként Lázár Benjamin 14 méteres lövése a kapufáról pattant vissza.
A fordulás után nagy lendülettel kezdett az ESMTK. Néhány perc alatt három támadás végén is egyenlíthettek volna az erzsébetiek, de előbb Komiszár Kristóf, majd Kovács Dániel löketét ártalmatlanította a KMSK kapusa, aztán Kovács 13 méterről a léc fölé lőtt. Komiszár következő kísérleténél ismét hárított a vendégek portása, a kipattanót oldalról Komiszár középre passzolta, és ezután már hálóba került a labda – partjelző azonban azt jelezte, csatárunk az alapvonalon túlról(!) gurította vissza, és szögletet rúghat az ESMTK…
A játékrész közepén Menczeles védett, pár perccel később Nagy Martin beadása után Horváth Levente előtt elsuhant a labda, Komiszár viszont a kapuba lőtte. A végéhez közeledve újból Menczeles hárított nagy bravúrral, majd ismét elvett a játékvezető egy gólt a hazaiaktól. Járvás Zoltán egy szép csellel lefordult a védőjéről, aztán lőtt, és a labda a kapufáról a hálóba pattant, ám les(!) miatt a Körösladány jöhetett szabadrúgással. A hosszabbításban Komiszár akart elvégezni egy bedobást, a vendégek egyik játékosa nem engedte, majd ellökte az erzsébeti csatárt, és meg is rúgta. A fiatal támadó megpróbálta bedobni a játékszert, közben rálépett a ladányi futballista lábára. A sípmester mindkettejüknek piros lapot mutatott fel.
– Jó ellenféllel játszottunk, mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, összességében nekünk több helyzetünk volt – értékelte az összecsapást Turi Zoltán vezetőedző. – A játékvezető sajnos a végeredményt befolyásoló hibákat követett el, érthetetlen módon két szabályos gólunkat is érvénytelenítette.
Az ESMTK legközelebb október 10-én, szombaton 15 órakor a Taksony együttesével csap össze Dunaharasztiban, a DMTK-sporttelepen.
Erzsébeti SMTK–Körösladányi MSK 1-1 (0-1)
ESMTK: Menczeles – Nagy M., Póti, Lipcsei Á. (Dankó, 78.), Tóbiás – Túri D., Kovács D. – Lázár (Horváth L., 59.), Slezák, Fehér (Járvás, 46.) – Komiszár
G.: Komiszár (73.)
Kiállítva: Komiszár (91.)
fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore