Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 05. 08.

Egy szezonra való helyzet maradt ki

Második hazai tavaszi győzelmére készült az Erzsébeti SMTK az ősszel idegenben megvert, a tabellán mögötte álló Putnok ellen. A piros-fehérek rengeteg gólhelyzetet dolgoztak ki, de átok ült rajtuk, egyszer sem tudtak betalálni a szerencsét is maguk mellé állító vendégek kapujába.

A sportban nincs különösebb értelmük a „ha”-val kezdődő mondatoknak, de tény: az erzsébetiek gólkülönbséget javíthattak volna az első májusi fordulóban, ha helyzeteiknek csak egy részét értékesítik. A mérkőzésen szinte végig fölényben futballoztak a piros-fehérek, egyre-másra gördültek a veszélyes támadások a PFC kapuja felé. A befejezésekbe azonban rendre hiba csúszott, és vagy a putnoki védők, vagy a kapus tisztázott az utolsó pillanatban, de az is többször megtörtént, hogy egy rossz passz hiúsította meg az erzsébeti gólt. Joggal nyilatkozta a lefújás után a PFC edzője, hogy a döntetlen rájuk nézve hízelgő.

– Ennyi ajtó-ablak helyzettel szinte a tavaszi idény valamennyi meccsét megnyerhettük volna – mondta bosszúsan Turi Zoltán, az ESMTK vezetőedzője. – Pedig a fiúk minden megtettek a győzelemért, talán most játszottak a legjobban az idén, olyan futballt mutattak be, amely az őszi szezonban rendre sikert hozott a számukra. Nem a játékvezetőn múlt, hogy nem nyertünk, de nem mehetek el szó nélkül a ténykedése mellett. Többször indokolatlanul adott sárga lapot a játékosainknak, és a koronát azzal tette fel a teljesítményére, hogy a hosszabbításban közvetett szabadrúgást ítélt ellenünk tizennégy méterről, mert Bonica Sebastian mint csapatkapitány megkérdezte tőle, hogy miért nem fújta le a putnoki akcióban a kezezést, plusz sárgát mutatott fel Szepinek. Nem hiszem, hogy ezt bármelyik vidéki pályán meg merte volna tenni. A célunk továbbra is a második hely megszerzése.

Az ESMTK legközelebb május 12-én, szombaton, 17 órakor lép pályára Nyírbátorban.

 

Erzsébeti SMTK–Putnok FC 0-0

ESMTK: Bonica – Privigyei, Madarász, Markovics, Tóbiás – Bányai, Pölöskei, Mohácsik (Mészáros L., 71.) – Slezák (Lázár, 46.), Horváth L. (Nicsenko, 87.), Soós B.