Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2022. 05. 31.

Elfáradtunk a szezon végére

Bár május 29-én, a Paks FC II ellen hazai pályán játszott mérkőzés nagyobb részében az ESMTK játszott veszélyesebben, gólt a vendégek szereztek az utolsó negyedórában, így pont nélkül maradt csapatunk az évad utolsó meccsén.

 

Az ESMTK-nál ezúttal is hiányzott a sérült Túri Dániel, Kovács Botond és Tóbiás Zsolt, a kispad pedig most sem volt hosszú…

A meccsen szinte végig mezőnyfölényben futballoztak a piros-fehérek. Gyakran kerültek közel a tizenhatoshoz, sőt a büntetőterületen belülre, de játékosaink vagy rossz döntést hoztak az utolsó pillanatban, vagy remekül védte a próbálkozásokat a paksiak kapusa. A 78. percben aztán érvényesült a futball örök igazsága – az erzsébetiek kárára. Egy lepattanó labdára a vendégek egyik cserejátékosa mozdult a leggyorsabban, és belőtte a mérkőzés egyetlen gólját. A találkozón bíráskodó női FIFA-kerettag játékvezető kilenc sárga lapot osztott ki, többségüket a paksiaknak mutatta fel.

– A meccs végére ismét elfáradtunk fejben, de ez elmondható a bajnokságot illetően is – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Ez egy tipikusan olyan mérkőzés volt, amelyet ha másnap reggelig játszunk, akkor sem találtunk volna be az ellenfél kapujába.

A csapat május 31-én tartja a hivatalos évzárót, majd következik a június középig tartó nyári szünet.

 

Erzsébeti SMTK–Paks FC II 0-1 (0-0)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R. (Lázár, 91.), Aranyos, Száhl, Dankó – Molnár J., Slezák, Soós B., Papp Gy. (Szűcs L., 46.) – Fekete M. (Horváth R., 60.), Horváth L. (Lucz, 46.)