Gólzápor a novemberi tavaszban
Bár a naptár szerint az utolsó őszi hónap kezdődött el, az időjárás napközben inkább tavaszra emlékeztet. Akik kilátogattak az Erzsébeti SMTK idei utolsó előtti hazai bajnoki mérkőzésére nemcsak ennek, hanem végre góloknak is örülhettek. Bár ezúttal ismét sok helyzet kimaradt, csapatunk így is fölényes győzelmet aratott a Diósgyőri VTK II ellen.
A mérkőzés elején kissé görcsösen, pontatlanul játszottak az erzsébetiek, de egy gyors gól segített. A 12. percben Kovács Dániel szögletét Markovics Bence fejelte kapura, a diósgyőri portás nagy bravúrral kiütötte a labdát, Lázár Benjamin pedig közelről a hálóba vágta – ezzel 277 perc után szereztek újra bajnoki gólt az erzsébetiek. Ezután fokozatosan átvette az irányítást az ESMTK, és a szünetig több góllal is vezethetett volna a „Liza”, ám a vendégek kapusa nagyszerűen védett. Közben kényszerűségből változott a hazaiak felállása: Túri Dániel rosszul érezte magát, helyére Slezák Richárd lépett a pályára.
A fordulást követően alig telt el tíz perc, amikor Kovács Dániel bal oldali beadását Horváth Levente jobb külsővel perdítette hat méterről a jobb alsó sarokba. Nem sokkal később Soós Bence bal oldali szögletére Privigyei Ádám érkezett remekül a rövid oldalon, és fejjel a hosszú sarokba csúsztatta a labdát. Tíz percet kellett várni az újabb erzsébeti gólra. Szabó Ádám nagyszerűen ugratta ki Soós Bencét, aki a tizenhatosról a kifutó kapus felett a hálóba emelt. Ebben a játékrészben is születhettek volna még újabb hazai találatok, de a DVTK kapusa a négy kapott gól ellenére a mezőny legjobbjának bizonyult, és hárította a mieink próbálkozásait. Kiütéses győzelmükkel az erzsébetiek felléptek a bajnoki táblázat második helyére.
– Gratulálok a csapatnak, megérdemelt győzelmet arattunk a fiatalokból álló diósgyőriek ellen – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Annak különösen örülök, hogy ezúttal a sok helyzetünkből néhányat kihasználtunk.
Az ESMTK legközelebb november 11-én, vasárnap 13.30-kor lép pályára az Ady Endre úton, az év utolsó hazai mérkőzésén a Jászberényt fogadják a piros-fehérek.
Erzsébeti SMTK–Diósgyőri VTK II 4-0 (1-0)
ESMTK: Bonica – Lázár, Privigyei, Markovics, Tóbiás – Szabó Á., Bányai, Túri D. (Slezák, 25.) – Kovács D. (Keményffy, 75.), Horváth L. (Nagy R., 66.), Soós B.
G.: Lázár (12.), Horváth L. (57.), Privigyei (61.), Soós B. (71.)