Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2025. 03. 05.

Győzelem a tavaszi nyitányon

Egy óra játék után még két góllal vezetett a Vasas II az NB III Dél-Keleti csoportjának idei nyitó fordulójában , az ESMTK azonban fordított, és 4-2-es győzelemmel távozott Angyalföldről.

A Fáy utcai sportcentrumban egy női játékvezető mellett két asszisztens hölgy működött közre a tavasz első bajnoki mérkőzésén. Jobban kezdett a hazai együttes, és a 25. percben meg is szerezte a vezetést. Nem sokkal később egy angyalföldi kontra végén Bencze Antal mentette meg az újabb góltól csapatunkat. Még a szünet előtt cserére kényszerült Turi Zoltán vezetőedző, mert Molnár Jánosnak kiújult az utolsó edzőmeccsen összeszedett sérülése.

A fordulás után csak néhány perc telt el, és növelte előnyét a Vasas II. Ekkor az egy pontnak is nagyon örültek volna az erzsébeti szurkolók, aligha gondolták, hogy a mérkőzés végén győzelemnek örülhetnek. Magasabb fokozatba kapcsolt az ESMTK, és a 60. percben sikerült szépítenie: Soós Bence lapos középre adását a nem sokkal korábban beállt Desnica Vladimir lekezelte, majd a védők lába között a jobb alsó sarokba lőtt. Lendületben maradtak a piros-fehérek, és a 70. minutumban megszületett az egyenlítő találat. Egy előreívelt labdát nem tudtak kivágni a hazaiak, és Ádámszki Milán a hálóba passzolta. A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy a maga javára tudja-e fordítani a meccset a vendégcsapat. A 78. percben egy jogos 11-est Soós Bence értékesített, majd a hosszabbításban egy szöglet utáni lövéssel ismét a csoport góllövőlistáját vezető erzsébeti 10-es vette be a Vasas kapuját.

– Az első félidőben gyengén játszottunk, kétgólos hátrány után azonban megemberelte magát a csapat, és az erőfeszítésnek meg is lett az eredménye, három ponttal térhettünk haza – mondta Turi Zoltán.

Az ESMTK legközelebb március 9-én, vasárnap 14 órakor lép pályára, együttesünk az Ady Endre utcában az évet szintén győzelemmel kezdő Hódmezővásárhelyt fogadja.

 

Vasas II–Erzsébeti SMTK 2-4 (1-0)

ESMTK: Bencze – Molnár R. (Tagai, 46.), Molnár T., Zsemlye, Puskás – Slezák, Kovács B. (D’urso, 58.) – Molnár J. (Balogh M., 38.), Soós B. (Sipos, 92.), Ádámszki – Sándor (Desnica, 58.)

G.: Desnica (60.), Ádámszki (70.), Soós B. (78., 11-esből, 91.)

 

Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore