Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2021. 06. 01.

Győzelem az évadzárón

Ezer sebből vérezve, de mindent beleadva játszott az Erzsébeti SMTK a 2020–21-es bajnokság utolsó fordulójában. A piros-fehérek hazai pályán megszerezték a három pontot a Monor ellen, és a Közép csoport 7. helyén zárták az évadot.

A tavalyi, félbeszakadt sorozatot nem számítva a legutóbbi három bajnokságot győztesen fejezte be az ESMTK, és valamennyi mérkőzést otthon, az Ady Endre úton játszották a piros-fehérek. A 2020–21-es évadot is Pesterzsébeten zárta Turi Zoltán együttese, amely az első tizenöt hazai mérkőzéséből csupán négyet nyert meg, ám az utolsó három összecsapást sikerrel vívta meg. A csapat nagyon fogadkozott, hogy a viharos szezon végén győzelemmel akar búcsúzni az erzsébeti közönségtől.

A mieinktől hat olyan játékos hiányzott, aki normál körülmények között a kezdőcsapatban kapott volna helyet. Boda József, Szilágyi Péter, Soós Bence és Tóbiás Zsolt sérülés, Nagy Martin öt sárga lap miatt nem játszhatott, Kovács Botond pedig oltást kapott, és nem érezte megfelelő állapotban magát.

Az első félidőben inkább a hazaiak akarata érvényesült, veszélyesebben játszottak. A 19. percben meg is szerezte az ESMTK a vezetést, egy jobb oldali támadás végén Kozma Richárd 15 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt. A monoriak főleg beadásokkal, pontrúgásokkal próbálkoztak, de ezeket jól semlegesítették az erzsébetiek. A szünet után is hasonló volt a játék képe, komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A piros-fehéreken érződött a fáradtság, de míg a vendégek ötöt is cseréltek, Turi Zoltánnak nem volt módja felfrissíteni a csapatot. A lefújást követően megérdemelten kapott tapsot a hazai drukkerektől az ESMTK, amely zsinórban negyedszer győzött az Ady Endre úton, és negyedszer zárta hazai sikerrel a bajnokságot.

– Akárcsak a tavaszi meccsek szinte mindegyikén, most is nagyon kevesen voltunk – mondta Turi Zoltán. – A fiúk azonban vállvetve küzdöttek, és maximális dicséret jár nekik. Ma egyetlen célunk volt, győzelemmel akartunk elköszönni a szurkolóinktól, és ez sikerült is.

A csapat számára június 1-jén, kedden egy évzáró vacsorával fejeződik be a bajnoki sorozat. Az új szezonra június 21-én kezdi meg az ESMTK a felkészülést.

 

Erzsébeti SMTK–Monor 1-0 (1-0)

ESMTK: Menczeles – Lázár, Lipcsei Á., Póti, Dankó – Slezák, Tőri D., Horváth R. (Járvás, 78.), Kozma R. – Kovács D., Horváth L.

G.: Kozma R. (19.)

 

Fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore