Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2024. 04. 16.

Háromgólos siker Józsefvárosban

Április második vasárnapján is folytatta a pontgyűjtést az ESMTK NB III labdarúgócsapata a Dél-Keleti csoportban. A piros-fehérek ezúttal a BKV Előre otthonában arattak magabiztos győzelmet.

Akárcsak két héttel korábban Kispesten, a BKV Előre VIII. kerületi, Sport utcai stadionjában is szép számmal jelentek az erzsébeti szurkolók, hogy biztassák a „Lizát”. A csapatból Lucz Viktor és Rédei Adrián izomsérülés miatt hiányzott.

A nagy melegben azonnal támadólag lépett fel az ESMTK, a kék-sárgák pedig a saját térfelük közepéig hátrahúzódva próbálták megakadályozni a mieink akcióit. A drukkereinknek nem kellett sokat várniuk, hogy ünnepeljék kedvenceiket. A 7. percben Wirth Dániel ívelte középre a szögletet jobbról, Tagai András nagy lendülettel érkezett, és hat méterről a kapuba lőtt. A félidő közepén Nagy Barnabás ugratta ki Soós Bencét, ő Wirthnek passzolt, csatárunk azonban hat méterről, ziccerben rosszul találta el a labdát, amely így elkerülte a kaput. Néhány perccel később egy letámadás során Nagy Barnabás elvette a labdát a hazaiak kapusától, Wirth Dánielhez továbbította, ő egy csellel elhúzta a BKV hálóőre mellett, és 7-8 méterről, félmagasan a kapuba helyezte.

A szünetet követően sem változott a játék képe, és pár perc után szépségdíjas találattal növelte előnyét az ESMTK. Soós Bence, a bal oldalról, a kaputól mintegy harminc méterre futott neki a szabadrúgásnak, átívelte az ötös jobb oldali sarkának közelébe, Tagai András egyből középre passzolt, a csoport góllövőlistáját immár 19 találattal vezető Wirth Dániel pedig kapásból, ballal, 8-9 méterről a léc alá vágta a labdát. A folytatásban újabb gólokat szerezhettek volna a piros-fehérek. Bán Gergő kilépett a védők között, lövését azonban a kapus bravúrral tolta az alapvonalon túlra. Wirth küldte középre a labdát, és Soós B. centikkel fejelt a kapu mellé. Az erzsébeti 10-es aztán szabadrúgásból, huszonöt méterről lőtt a bal alsó sarok felé, a kék-sárgák hazaiak portása szép vetődéssel ütötte szögletre a labdát. Az utolsó negyedóra elején felforrósodott a hangulat. Slezák Richárdot már nem először rúgták meg kíméletlenül, ezúttal oldalról-hátulról csúsztak rá a lábára (le is kellett cserélni). Dulakodás alakult ki a játékosok között, az egyik hazai futballista ütött is, amiért ő piros lapot, a lökdösődésben részt vevő Kovács Botond második sárgája után szintén pirosat, míg a durva szabálytalanságot elkövető BKV-labdarúgó csak sárgát kapott. Ezután szerencsére lecsillapodtak a kedélyek, újabb „esemény” nélkül ért véget a mérkőzés, amelyen az ESMTK megszerezte idei hatodik győzelmét.

– Meglepett a hazaiak rendkívül defenzív játéka, viszont a számítottunk a kontráikra, amelyeket egy kivétellel sikerült is még időben elfojtanunk – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Ezen a héten ismét kevesen voltunk, ezért különösen örülök a magabiztos sikerünknek, mely nagyobb különbségű is lehetett volna. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ezúttal is sokan elkísértek és buzdítottak bennünket.

Az ESMTK legközelebb április 21-én, vasárnap 17 órakor az utolsó négy meccsét megnyerő Szolnoki MÁV ellen lép pályára a Tiszaligeti Stadionban.

 

BKV Előre–Erzsébeti SMTK 0-3 (0-2)

ESMTK: Bencze – Molnár R., Molnár T., Tagai, Márton – Slezák (Kovács D., 81.), Kovács B. – Nagy B. (Bartha B., 56.), Soós B., Szűcs L. (Bán G., 56.) – Wirth

G.: Tagai (7.), Wirth (25., 50.)

Kiállítva: Kovács B. (78.)

 

Fotó: Facebook/Erzsébeti SMTK Szurkolóinak és Szimpatizánsainak Baráti Köre