Hat gól és továbbjutás Tiszaföldváron
Magabiztos, gólzáporos győzelmet aratott augusztus első szombatján a Magyar Kupa főtáblájának 1. fordulójában Tiszaföldváron az ESMTK. A továbbjutás mellett annak is örülhettek a piros-fehérek szurkolói, hogy 21 hónap után ismét pályára lépett Boda József, és ő szerezte csapatunk hatodik találatát.
Nagy melegben, nem túl jó minőségű pályán fogadta az ESMTK-t a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságban legutóbb ezüstérmes Tiszaföldvár. A kezdőrúgást a hazaiak legendás futballistája, az 1933-ban született B. Nagy András végezte el, aki első tétmeccsét 1949-ben játszotta a Tiszaföldvár színeiben.
A két gárda közötti különbség hamar megmutatkozott, tíz perc elteltével megszerezte a vezetést a pirosban játszó NB III-as együttes, Wirth Dániel 15 méterről, laposan lőtt a jobb alsó sarokba. Még húsz perc sem telt el, amikor ismét az erzsébetiek 22-es volt eredményes, ezúttal 14 m-ről csavarta a labdát a jobb sarokba.
Alighogy elkezdődött a második félidő, büntetőhöz jutottak a piros-fehérek. A Wirth ellökéséért megítélt 11-est a csereként beállt Molnár János lőtte a léc alá. A nyáron Pesterzsébetre került csatár továbbra is nagy kedvvel játszott, és egy kiugrás után az elé kifutó kapus mellett passzolt a hálóba önmaga harmadik, az ESMTK negyedik gólját. A hajrára felgyorsultak az események. Előbb piros lapot kapott a hazaiak egyik támadója, majd Molnár J. szabadrúgásból lőtt húsz méterről a jobb felső sarokba. Az utolsó negyedórára beállt Boda József, aki legutóbb 2020. november 1-jén játszott tétmérkőzésen. A keresztszalag-szakadása után még lábadozó középpályásunk a hosszabbításban sakk-matt helyzetből vágta a hálóba a hatodik erzsébeti gólt.
– Ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten győztünk – értékelte tömören a látottakat Turi Zoltán vezetőedző.
Az ESMTK legközelebb augusztus 14-én, vasárnap 17.30-kor a Balassagyarmat ellen lép pályára az Ady Endre úton.
Tiszaföldvár SE–Erzsébeti SMTK 0-6 (0-2)
ESMTK: Gábor P. – Molnár R. (Molnár J., 46.), Túri D. (Lipcsei, 60.), Molnár T., Dankó – Kovács D. (Boda, 78.), Slezák, Ágoston, Soós B. – Wirth D. (Sükösd, 67.), Lucz (Kovács B., 46.)
G.: Wirth (11., 19., 63.), Molnár J. (49. – 11-esből, 88.), Boda (91.)
Fotó: https://www.facebook.com/FoldvariHirlap