Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 02. 03.

Heti két mérkőzéssel készülnek

A héten két felkészülési mérkőzést játszott az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata, mindkettőt a Zodony utcai sporttelep műfüves pályáján.

Ahogy arról már beszámoltunk, a tavaszi idényre való felkészülést január 9-én kezdte meg az ESMTK. Három héttel később pedig sor került az első edzőmérkőzésre, amelyen az NB II-es Szolnoki MÁV együttesét látta vendégül csapatunk. Az első félidőben kifejezetten jól játszottak a piros-fehérek, Soós Bence találatával meg is szerezték a vezetést, majd a Tisza-partiak még a szünet előtt egyenlítettek. A folytatásban is méltó partnere volt az ESMTK magasabb osztályú ellenfelének, amely csak az utolsó negyedórában tudott felülkerekedni, és 3-1-re győzött.

Három nap múlva az NB III Középcsoportjában a 9. helyen álló Rákosmente KSK látogatott Pesterzsébetre. Az esőben negyedóra elteltével Boda József vette be a XVII. kerületiek kapuját, majd a szünet után nem sokkal Boda szögletéből Horváth Levente szerzett gólt. Pár perccel később ismét „Szotyi” volt a főszereplő, szögletből remekül csavart középre, egy vendégvédő megpróbálta kivágni, de nem igazán találta el a labdát, amely így a hálóban kötött ki. A félidő közepén egy balról érkező beadást közelről Horváth L. lőtt a kapuba, így 4-0-ra nyert az ESMTK.

– A két mérkőzés a felkészülésünk szerves része volt, és elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, teljesítményével – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – A Szolnok ellen hetven percig nagyon jól futballoztunk, nem látszott a két csapat közti osztálykülönbség. Az RKSK elleni meccsen is megvalósítottuk, amit szerettünk volna, és jól használtuk ki a helyzeteinket.

Mindkét találkozón szerepelt új igazolásunk, Mészáros László. Hiányzott viszont Tóbiás Zsolt, aki még az előző héten egy edzésen ráesett a vállára, és bár az utóbbi napokban már edzett, Turi Zoltán nem kockáztatott, a meccseken nem küldte pályára.

Az erzsébetiek a jövő héten szintén két felkészülési mérkőzést játszanak, ezúttal idegenben. Szerdán 17 órakor Dunaharasztiban, az NB III Nyugati csoportjában 9. DMTK ellen, majd szombaton 11 órakor az ugyanitt 14. helyezett Veszprém otthonában lép pályára az ESMTK.