Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2022. 04. 20.

Ismét a hajrában úsztak el a pontok

Hiába vezetett húsvétvasárnap az első félóra után az ESMTK hazai pályán a Bp. Honvéd második csapata ellen, az utolsó percekben két gólt is szereztek a kispestiek, és győzelemmel távoztak az Ady Endre útról.

 

Az erzsébetieknél hiányzott Slezák Richárd, aki sárga lapok miatti eltiltását töltötte. Többen is nem teljesen egészségesen léptek pályára, illetve ültek le a kispadra.

Az első lehetőség a vendégek előtt kínálkozott, de mentett a hazai védelem. Ezután átvette az irányítást az ESMTK, és a 20. percben Molnár János csavart lövése a bal kapufáról vágódott vissza. Fél órája játszottak a csapatok, amikor Száhl Péter, Molnár János volt a labda útja, ő balról középre passzolt, Horváth Levente lekezelte, majd 8-9 méterről a jobb felső sarokba lőtt – a labda érintette a felső léc alsó lapját. Támadásban maradtak a piros-fehérek, és nem sokkal később Papp György szerelte a válogatott Baráth Botondot, bevezette a labdát a 16-oson belülre, Fekete Mátéhoz passzolt, akinek lövését a kispesti kapus bravúrral, lábbal védte, a kipattanót pedig Molnár J. 14 m-ről fölé lőtte.

A második félidőben jórészt mezőnyjáték folyt, majd az első negyedóra végén felgyorsultak az események. Előbb egy 25 méteres szabadrúgás csattant az ESMTK kapujának felső lécén, majd a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Baráth B. nem önszántából esett el a 16-os belül, és a büntetőpontra mutatott. A jobb sarokra tartó lövést azonban Jeszenszky Ádám gyors vetődéssel hárította, így maradt az 1-0. Ennek a ténynek valamivel később már nem örültünk annyira, ugyanis, Lucz Viktor nagy helyzetben a kapusba lőtt.

A hajrában aztán óriásit változott a világ. Előbb az erzsébeti kispadnál a hazaiak helyett a vendégek dobhatták be a labdát, és a támadás végén egyenlítettek. A rendes játékidő utolsó percében ismét tizenegyeshez jutott a Honvéd, ezúttal teljes joggal, és a piros-feketék éltek is a lehetőséggel, megszerezték a győzelmet jelentő gólt.

– Nagyon fájó, hogy néhány nap alatt kétszer is a meccs végén vesztettünk pontokat – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Mindkét alkalommal magunknak „köszönhettük”, hogy elmaradt a győzelem. A Honvéd ellen is sokat dolgoztunk a sikerért, és a csapatot végig rendkívül lelkesen bíztató szurkolók megérdemelték volna, hogy legyen miért ünnepelniük.

Az ESMTK legközelebb április 24-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Ferencváros II ellen lép pályára a Népligeti Sportcentrumban.

 

Erzsébeti SMTK–Budapest Honvéd-MFA II 1-2 (1-0)

Jeszenszky – Molnár R., Túri, Aranyos (Tóbiás, 63.), Száhl – Soós, Kovács B. – Papp Gy. (Gábor L., 63.), Fekete M., Molnár J. – Horváth L. (Lucz, 63.)

G.: Horváth L. (30.)