Ismét a siker útján az ESMTK
Jó és eredményes játékkal megérdemelt győzelmet aratott az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata a 23. fordulóban. A piros-fehérek két, rúgott gól nélküli mérkőzés után április 14-én könnyedén gyűjtötték be a három pontot a Gyöngyös ellen.
Az utóbbi időszak sérültjei közül Bonica Sebastian már hadra fogható volt, és újra elfoglalta helyét az ESMTK kapujában, valamint ismét játszhatott orrtörése után Tóbiás Zsolt. Az Ady Endre úti találkozó első húsz percében kezdeményezőbbek voltak az erzsébetiek, próbáltak nyomást gyakorolni a gyöngyösiekre. Aztán kiegyenlítettebb lett játék, komoly helyzete egyik félnek sem akadt. Az első félidő hajrájában aztán felpörögtek az események, Soós Bence főszereplésével. Előbb húsz méterről végezhetett el szabadrúgást csapatunk 18-asa, lövése az egyik gyöngyösi játékost érintve került a vendégek kapujába. Nem sokkal a középkezdés után Bányai Róbert ugratta ki remek ütemben Soós, aki a kiinduló kapus mellett higgadtan lőtt a hálóba.
A szünetet követően egy bátrabb Gyöngyös jött ki az öltözőből, így lüktető játékot láthatott a közönség. Több nagy lehetősége is akadt az ESMTK-nak, a legközelebb Nagy Richárd állt a gólszerzéshez, aki Boda József passzából a felső lécet találta el. Aztán Bartha Rolandot szerelték szabálytalanul a gyöngyösi tizenhatoson belül, a büntetőt Nagy Richárd magabiztosan lőtte a jobb sarokba.
– Az elmúlt hetek gyengébb futballja után jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, három gólt lőttünk, megérdemelten győztünk, fontos három pontot szereztünk – értékelte a mérkőzést Turi Zoltán vezetőedző.
Az ESMTK legközelebb április 21-én, húsvétvasárnap 16.30-kor lép pályára Füzesgyarmaton.
Erzsébeti SMTK–Gyöngyösi AK 3-0 (2-0)
ESMTK: Bonica – Lázár, Nagy M., Markovics, Tóbiás – Szabó Á. (Nagy R., 56.), Mohácsik, Bányai – Soós B. (Bartha R., 69.), Kovács D. (Boda, 56.), Horváth L.
G.: Soós B. (44., 45.), Nagy R. (77., 11-esből)
(fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore/)