Két pont Mohácson maradt
A szeptember 19-ei kupamérkőzés után három nappal már bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Erzsébeti SMTK. Csapatunk a szintén piros-fehér, eddigi hét NB III-as mérkőzésén pont nélkül maradt Mohács vendége volt, és a sok kihagyott helyzet miatt végül csak döntetlent ért el.
Szeles, hűvös időben, a sok esőtől felázott, mély talajú pályán csapott össze a két együttes. Az ESMTK-ból továbbra is hiányzott a sérült Szabó Levente és a beteg Száhl Péter, Túri Dániel pedig sárga lapok miatti eltiltását töltötte.
Az első félidőben az erzsébetiek kezdeményeztek, a mohácsiak tíz emberrel védekeztek, és kontrákkal próbáltak zavart kelteni, sikertelenül. Több nagy helyzetet is elpuskázott a tiszta fehérben játszó „Liza”, Kovács Botond, Horváth Levente és kétszer Lucz Viktor is szerezhetett volna gólt, de vagy nem találták el a kaput, vagy védett a hazaiak hálóőre. Utóbbi Slezák Richárd 16 méteres lövését is nagy bravúrral hárította.
A szünet után is maradt az erzsébeti mezőnyfölény, de ekkor már nem igazán adódott komolyabb lehetőség a mieink előtt. A félidő közepén egy balról beívelt szabadrúgást Póti Krisztián ugyan a mohácsi kapuba fejelt, de a játékvezető les címén nem adta meg a találatot. A lefújáskor a hazaiak első pontjuknak örülhettek, míg az erzsébetiek joggal bosszankodtak az elmaradt győzelem miatt. Ez volt az ESMTK harmadik gólnélküli döntetlene ebben az idényben.
– A vasárnapi százhúsz perc nem múlt el nyomtalanul, érezhető volt a fáradtság a csapaton – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – A nehéz talajú pályán mentünk előre becsülettel, hajtottunk, helyzeteink is voltak, és már az első játékrészben eldönthettük volna a mérkőzés sorsát. Remélem, a következő meccsen már újra gólokra váltjuk a lehetőségeinket.
Az ESMTK legközelebb szeptember 26-án, vasárnap 16 órakor az Ady Endre úton lép pályára, a piros-fehérek a Ceglédi VSE gárdáját fogadják.
Mohács–Erzsébeti SMTK 0-0
ESMTK: Jeszenszky – Kovács B., Póti, Nagy M., Dankó (Tóbiás, 83.) – Molnár J., Soós B., Slezák, Horváth R. (Lázár, 91.) – Lucz, Horváth L.
Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore