Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2022. 08. 18.

Kétgólos siker Újpesten

Az Újpest FC II elleni idegenbeli mérkőzést végig a kezében tartotta az ESMTK labdarúgócsapata, és megérdemelt győzelmet aratott a bajnokság 4. fordulójában, augusztus 17-én lila-fehérek ellen. 

 

A IV. kerületi Szilágyi utcában, az Újpest Labdarúgó Centrumában kifogástalan talajú pályán, ám rekkenő hőségben csapott össze a két együttes. Slezák Richárd eltiltás, Soós Bence sérülés miatt hiányzott. A találkozón hasonló fegyelmezett játékot produkáltak a piros-fehérek, mint az előző bajnokin, és a hazaiak két, kaput elkerülő lövésen kívül nem tudtak helyzetbe kerülni. Az első félidőben több veszélyes támadást vezetett csapatunk, a legígéretesebb az volt, amikor Kovács Dániel átadásával Molnár János léphetett ki, de rosszul vette át a labdát, így odalett ziccer.

A szünet után is az ESMTK akarata érvényesült, és az első negyedóra végén előnybe kerültek a piros-fehérek. Molnár Róbert szerzett labdát a felezővonal tájékán, kiugratta Lucz Viktort, aki 14-15 méterről a kapus mellett-alatt a hálóba lőtt. A hajrához közeledve megfogyatkozott az Újpest. Az erzsébeti letámadás sikeresnek bizonyult, Molnár R. elvette a labdát a lilák hálóőrétől, aki ezután lerántotta játékosunkat. A piros lapot követően tizenegyest lőhetett az ESMTK, a büntetőt Molnár J. nagy erővel a léc alá vágta. A negyedik meccsen harmadik győzelmüket aratták az erzsébetiek, akik ezzel a 3. helyen várják a következő fordulót.

– Ismét csak dicsérő szavakat mondhatok a csapat teljesítményéről – értékelte az idegenben elért sikert Turi Zoltán vezetőedző. – Most is fegyelmezetten futballoztunk, nem engedtük kibontakozni az újpestieket, és ha az utolsó passzaink jobban sikerülnek, akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

Az ESMTK legközelebb augusztus 21-én, vasárnap 17.30-kor az Ady Endre úton lép pályára, a piros-fehérek a Ceglédi VSE együttesét fogadják.

 

Újpest FC II–Erzsébeti SMTK 0-2 (0-0)

ESMTK: Jeszenszky – Molnár R., Túri D., Lipcsei Á., Márton – Kovács B., Ágoston – Kovács D. (Wirth, 71.), Sükösd (Szűcs L., 46.), Molnár J. (Boda, 91.) – Lucz (Horváth L., 91.)

G.: Lucz (59.), Molnár J. (80., 11-esből)