Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 11. 28.

Méltó évzárás: győzelem Pasaréten is

A 2023-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzését a Pénzügyőr vendégeként játszotta a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjában az ESMTK. A remek őszi idényt produkáló piros-fehérek zárásként újabb három pontot tettek hozzá az eddigiekhez, és a második helyen telelnek.

 

Akárcsak az utóbbi időben mindig, az erzsébeti cserepadon ifjúsági korú játékosok ültek, és bár Sztaroszta Dávidot hosszú kihagyás után szintén nevezte az ESMTK, sérüléséből felépülve még nem volt igazán bevethető állapotban. Soós Bence és Molnár János betegen vállalta a játékot.

A két együttes számos nagy csatát vívott már egymással, a pasaréti pálya sáros, egyenetlen talaja viszont ezúttal nem ígért látványos mérkőzést. Ahogy azt várni lehetett, a hazaiak visszahúzódtak, és kontrákra rendezkedtek be, zömmel a mieinknél volt a labda. Az első veszélyes próbálkozás Molnár János nevéhez fűződik, aki a buktatásáért megítélt szabadrúgást 17 méterről lőtte rá, a PSE kapusa azonban kitolta a jobb alsó sarokból. Egy kipattanó labdát Soós Bence középről a kapu fölé lőtt. A talaj gyakran megtréfálta a játékosokat, akik sokszor csúsztak el fontos pillanatokban.

A szünet után sem változott a játék képe, és az első negyedóra végén megszerezte a vezetést csapatunk. Balról Molnár J. küldte be a szögletet, Wirth Dániel berobbant, és 7-8 méterről a kapu jobb oldalába fejelt. Növelhette volna előnyét az ESMTK, Wirth kiugratta Lucz Viktort, aki már csak a kapussal állt szemben, de tíz méterről a léc fölé lőtt. Nem sokkal később egy hasonló akció végén már jobban célzott, egy pattanás után 14 méterről, nagy erővel a jobb felső sarokba bombázta a labdát. Az utolsó percek aztán váratlanul izgalmasan teltek, ugyanis a 89. minutumban egy szöglet utáni fejessel szépítettek a hazaiak. Szerencsére érdemi dolog ezután már nem történt, leszámítva, hogy Kovács Botond megkapta második sárga lapját és így a pirosat is.

– Tudtuk, hogy ezen a meccsen elsősorban a küzdelem fog inkább kidomborodni, és a pálya talaja sem segített a feleknek – mondta Turi Zoltán, az ESMTK vezetőedzője. – Ez a győzelem a fegyelemnek, a kellő alázatnak köszönhető, a csapat becsülettel végigdolgozta a mérkőzést, és a helyzetek, a játék alapján megérdemelten vittük haza a három pontot. Nagyon elfogytunk a szezon végére, a pihenő a lehető legjobbkor jön számunkra.

Tizenhét forduló után a Békéscsaba vezeti a csoportot 46 ponttal, az ugyanannyi gólt szerző ESMTK a második 39-cel, a harmadik helyen a Körösladány várja a folytatást 36 ponttal.

 

Pénzügyőr SE–Erzsébeti SMTK 1-2 (0-0)

ESMTK: Gábor – Molnár R., Rédei, Tagai, Márton – Kovács B., Lucz – Molnár J., Soós B., Bán (Dörnyei, 92.) – Wirth

G.: Wirth (59.), Lucz (81.)

Kiállítva: Kovács B. (91.)

 

Fotó: Facebook/Erzsébeti SMTK Szurkolóinak és Szimpatizánsainak Baráti Köre