Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2021. 10. 05.

Nem sikerült a bravúr Dunaújvárosban

Az NB II-be igyekvő, eddig veretlen Dunaújváros vendége volt október első vasárnapján az Erzsébeti SMTK. A játék képe alapján csapatunk egy pontot megérdemelt volna a jó erőkből álló riválissal szemben, de egyéb tényezők is közrejátszottak abban, hogy vesztesen távozott a stadionból.

Kellemes időben feszültek egymásnak a csapatok, a mérkőzésre erzsébeti szurkolók egy csoportja is elkísérte az ESMTK-t. Horváth Levente és Kovács Botond sérülés miatt nem játszhatott.

Az első negyedórában inkább a tiszta fehérben pályára lépő erzsébetiek kezdeményeztek, majd kijjebb jöttek a hazaiak, és kiegyenlített mezőnyjátékkal teltek a percek. A kapura törő Horváth Richárdot becsúszva próbálta szerelni az egyik újvárosi védő a büntetőterületen belül, de játékosunk lábát találta el – a szünetben kezelni is kellett a sérülést –, a bíró azonban továbbot intett. A Túri Dániel passzával a 16-oson belülre törő Lucz Viktor lőtt a léc fölé 11 méterről. Ismét Túri D. adott jó labdát, ezúttal Soós Bencének, ám les címén megállították az akciót – véleményes eset volt. Két egyéni hiba után kerültek helyzetbe dunaújvárosiak, Jeszenszky Ádám mindkétszer jól védett. A 42. percben a hazaiak egyik játékosa kifejelte a labdát az oldalvonalon kívülre – Markovics Bence egy lépésre volt tőle –, a partjelző azonban dunaújvárosi bedobást mutatott. Az így indult akció végén egy 17 méterről kapura küldött, jól helyezett, erős lövésből megszerezte a vezetést ellenfelünk. Turi Zoltán vezetőedző szóvá tette a tévedést, a partjelző lengetésére kirohanó játékvezető pedig sárga lapot adott a trénernek. A szakember a bírónak is elmondta, mi történt, erre a spori megrántotta a vállát, és széles mosollyal felmutatta a piros lapot. A folytatásban Takács Attila pályaedző „meccselt”.

A második félidő nagy erzsébeti helyzettel indult, Horváth R. 16 méteres lövését azonban hárította a hazaiak hálóőre. Egy oldalról beívelt szabadrúgás után Horváth R. fejesét védte a kapus, a kipattanót Lucz lőtte vissza, a gólvonal mögött álló újvárosi hátvéd azonban kirúgta a mezőnybe labdát – ez is véleményes volt… Még negyedóra sem telt el ebből a játékrészből, amikor második sárga lap miatt a kiállítás sorsára jutott a hazaiak 17-ese. Ettől kezdve kontrákkal próbálkoztak a vendéglátók, és az egyik ilyen végén – nagy helyezkedési hiba előzte meg – növelte előnyét a Dunaújváros. Néhány perccel később Szabó Levente bal oldali beadását Lucz lőtte hat méterről, jobbal a jobb felső sarokba. Közel járt az egyenlítéshez az ESMTK, Slezák Richárd passzával Szabó Levente lépett ki, elhúzta a labdát a kapus mellett, aki azonban utánanyúlt, és megakadályozta a gólt.

– Jól játszottunk, több helyzetet kidolgoztunk, legalább egy pontot megérdemeltünk volna egy nagyon jó ellenféllel szemben – értékelt Turi Zoltán. – Azt viszont nem hallgathatom el, hogy mérkőzést befolyásoló hibákat követett el a játékvezetői hármas. Ami a piros lapomat illeti: nem használtam trágár szavakat, csupán szóvá tettem, hogy ez kapitális hiba volt, jobban kellett volna figyelniük, ezt a körülöttünk lévők is hallották.

Az ESMTK legközelebb október 10-én, vasárnap 15 órakor az Ady Endre úton lép pályára, ellenfele az FC Dabas lesz.

 

Dunaújváros–Erzsébeti SMTK 2-1 (1-0)

ESMTK: Jeszenszky – Nagy M. (Delea, 86.), Póti (Dankó, 74.), Markovics, Tóbiás – Molnár J., Túri D., Slezák, Horváth R. (Szabó L., 64.) – Soós B., Lucz

G.: Lucz (78.)

 

Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore