Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 04. 01.

Orrtörés, kéztörés, vereség

Több mint öt hónap után kapott ki ismét az Erzsébeti SMTK labdarúgócsapata március 31-én az NB III Keleti csoportjában. Akárcsak a korábbi két vereséget, ezt is hazai pályán szenvedték el a piros-fehérek. A baj nem járt egyedül, két játékosunk csonttörés miatt hosszabb időre kidőlt a sorból.

 

Március utolsó napján kellemes tavaszi időben fogadta az Ady Endre úton az ESMTK a középmezőnybe tartozó Nyírbátort. Az erzsébetiek szinte végigtámadták a mérkőzést, de ezúttal hiányzott a játékukból az a plusz, ami az idei meccseken rendre eredményre vezetett. Az első félidőben két fejes érdemel említést, mindkettőt védte a vendégek kapusa. A fordulás után sem változott a játék képe, ám a második félidő közepén egy kontrából megszerezték a vezetést a nyírbátoriak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte a vendégek térfelén a Boda Józseffel szemben elkövetett szabálytalanság megtorlatlan maradt, és a bedobást gyorsan elvégző nyírségiek az akció végén gólt értek el. Több mint öt hónap, azaz kilenc meccs után maradt újból pont nélkül csapatunk.

Két súlyos sérülést is fel kellett jegyezni. Privigyei Ádám a földre került egy ütközést követően, majd megtaposták, és bár végigjátszotta a mérkőzést, kéztörése miatt meg kell műteni. Tóbiás Zsoltot az egyik NYFC-játékos fejbe talpalta, az erzsébeti védőnek eltörött az orra, és bár a nyírbátori támadó második sárgája miatt pirosat kapott, az ESMTK is tíz emberrel folytatta, mert ekkor már nem volt több cserelehetősége.

– Gyengén játszottunk, lassan, körülményesen szövögettük a támadásainkat – értékelte a látottakat Turi Zoltán vezetőedző. – Nem a játékvezető miatt vesztettünk, de az azért roppant érdekes, hogy hazai pályán öt sárga lapot kapunk, míg az olykor kíméletlenül belépő nyírbátoriak hármat. A Tóbiást harcképtelenné tevő ellenfélnek már korábban el kellett volna hagynia a pályát, de elmaradt a második sárga, amikor kézzel lehúzta a labdát, és azt sem értem, hogy a fejberúgás miért nem ért egyből piros lapot.

Legközelebb április 7-én, vasárnap, 16 órakor Sényőn lép pályára az ESMTK. Lenne mit törleszteni a szabolcsiaknak, akik az ősszel győztek Pesterzsébeten.

 

Erzsébeti SMTK–Nyírbátori FC 0-1 (0-0)

ESMTK: Papp B. – Nagy M. (Lázár, 46.), Privigyei, Túri D., Tóbiás – Bányai, Szabó Á., Mohácsik (Soós B., 52.), Boda – Kovács D., Horváth L. (Nagy R., 72.)

fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore/