Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2025. 03. 24.

Sima győzelem a Kecskemét ellen

Az NB III-as küzdelemsorozat utolsó harmadának kezdetén, március negyedik hétvégéjén az ESMTK hamar gólt szerzett a Kecskeméti TE II ellen, és gond nélkül tartotta otthon a három pontot.

 

A dobogós helyen álló ESMTK a Dél-Keleti csoport sereghajtóját fogadta, s bár az NB I-es keretből három fiatal futballista helyet kapott a vendégek kezdő tizenegyében, a papírforma az erzsébetiek sikerét ígérte. Hamar vezetést szerezhettek volna a piros-fehérek, ám a játékvezető nem adta meg Soós Bence földre vitelét követően a tizenegyest, sőt, sárga lapot adott műesésért a hazaiak 10-esének. A 9. percben aztán megszületett az a bizonyos első gól. A lila-fehérek térfelén végrehajtott letámadás labdaszerzést eredményezett, majd Márta Levente a kiinduló kapus mellett 13-14 m-ről ballal, laposan a jobb sarokba lőtt. Ezután adódott néhány erzsébeti helyzet, Molnár Tamás pedig kétszer is hajszállal fejelt mellé Molnár János szögletei után. Bencze Antalnak is akadt dolga, egy kecskeméti kontra végén bravúros védéssel akadályozta meg az egyenlítést. A szünet előtt Márta Levente passzolt Balogh Mátéhoz, ő lefordult a védőjéről, bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd önzetlenül középre passzolt, és az érkező Molnár János 12 m-ről, laposan a bal sarokba helyezte a második ESMTK-gólt.

A fordulást követően sem változott a mérkőzés képe, ám a korábbiaknál több pontatlanság miatt nagyobb helyzet nem alakult ki. A legközelebb egy szögletnél járt az újabb találathoz csapatunk, Kovács Botond keveset tévedett, majd Balogh Máté lövését hárította a KTE kapusa. A játékrész közepén egy kavarodás után Soós Bence elé került a labda, ő pedig 12-13 m-ről, jobbal a bal alsó sarokba lőtte. A folytatásban is erzsébeti fölényt láthattak a nézők, de az eredmény már nem változott.

– Megérdemelten nyertünk, örülök, hogy ismét győzelemmel köszönhettük meg szurkolóinknak a biztatást – mondta Turi Zoltán vezetőedző.

Az ESMTK legközelebb március 30-án, vasárnap 16 órakor Tiszaföldváron lép pályára. Figyelem: aznap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, hatvan perccel előbbre kell állítani az órákat!

 

Erzsébeti SMTK–Kecskeméti TE II 3-0 (2-0)

ESMTK: Bencze – Molnár R., Molnár T., Zsemlye, Puskás (Tagai, 77.) – Slezák (D’urso, 77.), Kovács B. – Molnár J. (Desnica, 67.), Soós B. (Sipos, 85.), Márta – Balogh M. (Sándor, 85.)

G.: Márta (9.), Molnár J. (43.), Soós B. (65.)

 

Fotó: Facebook/ESMTK Egyesület