Sok helyzet, gól nélkül
A múlt heti váratlan hazai vereség után a listavezető Szolnoki MÁV vendége volt az Erzsébeti SMTK a Tiszaligeti Stadionban. A piros-fehérek több nagy helyzetet dolgoztak ki, de ezek kimaradtak, így 0-0-s döntetlennel ért véget a rangadó.
Felgyógyultak az ESMTK sérültjei, így mindenki Turi Zoltán vezetőedző rendelkezésére állhatott. Kellemes idő várta a csapatokat a megújult Tiszaligeti Stadionban, csak néha zavarta meg erős szél a játékot.
Egyenrangú felek csatáját láthatták a nézők Szolnokon. A hazaiaknak komoly gólszerzési lehetőségük nem volt, ezzel szemben az erzsébetiek több nagy helyzetet is kialakítottak. Előbb egy jobbról érkező beadást Horváth Levente fejelt néhány lépésről a léc fölé, majd nem sokkal később kilépett, és már csak a kapussal állt szembe, de emelése elment a felső sarok felett. Még a szünet előtt Túri Dániel érkezett nagy lendülettel egy bal oldali beadásra, és öt méterről a kapust találta el.
Az első félidő hajrájában csúnyán megrúgták Soós Bencét és Horváth Leventét – elkövetők megúszták a sárga lapot, egyiküknek a második lett volna –, így kényszerűségből kettős cserét hajtott végre az ESMTK. A második játékrész legnagyobb helyzetét Markovics Bence rontotta el: Kovács Dániel szabadrúgása a kapufáról kipattant, védőnk 9-10 méterről az üresen tátongó kapu fölé lőtte a labdát. Még ezután is megszerezhette volna a győztes gólt a „Liza”, egy jobb oldali szögletet a szabadon hagyott Nagy Richárd fejelt hat méterről a léc fölé.
– Mindent végrehajtottak a játékosok, amit megbeszéltünk, megvoltak a lehetőségeink, de hiába álltunk közelebb a győzelemhez, mint a szolnokiak, gól nélkül nem nyerhettünk – mondta Turi Zoltán. – Ezen kellene javítanunk, mert ugyan mi kaptuk a legkevesebb gólt a csoportban, de az ellenfelek kapui előtt gyengén teljesítünk.
Nagyon szoros az élmezőny, az első Szolnok és az ötödik Füzesgyarmat között mindössze három pont a különbség, az ESMTK 24 ponttal a negyedik helyen áll. Csapatunk legközelebb november 4-én, vasárnap 13.30-kor az Ady Endre úton lép pályára, a Diósgyőri VTK II látogat Pesterzsébetre.
Szolnoki MÁV–Erzsébeti SMTK 0-0
ESMTK: Bonica – Lázár, Privigyei, Markovics, Tóbiás – Szabó Á. (Slezák, 89.), Bányai, Túri D. – Kovács D., Horváth L. (Nagy R., 46.), Soós B. (Bartha R., 46.)
Fotó: www.szoljon.hu, Mészáros János