Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 09. 25.

Tarjánba nem jó menni

Rangadót játszottak a labdarúgó NB III Keleti csoportjának legutóbbi fordulójában, Salgótarjánban. Az Erzsébeti SMTK a vele azonos pontszámmal álló nógrádiakhoz látogatott, és 2016 őszéhez hasonlóan sima vereséget szenvedett.

Három nappal a drámai körülmények között elveszített kupamérkőzés után újabb nagy feladat várt az ESMTK-ra, a legutóbbi négy meccsét megnyerő Salgótarjánnal kellett megvívnia a Szojka Ferenc Stadionban.

A találkozón rögtön egymásnak feszültek a felek, enyhe hazai mezőnyfölény és nagy küzdelem jellemezte az első húsz percet. A félidő közepén megszerezték a vezetést a tarjániak, majd nem sokkal később növelték előnyüket.

A szünetben Turi Zoltán vezetőedző megpróbálta felrázni a csapatot, de erzsébeti szépítés helyett hazai gólok következtek. Negyedóra alatt egy nagy bedobás után, kavarodás végén szerzett találattal és két, szöglet utáni fejessel nagyon elhúzott a Salgótarján. Az utolsó negyedórában előbb Soós Bence lövése ment el nem sokkal a kapu mellett, majd Boda József mintegy 25 méterről lőtt nagy gólt. Az eredmény már nem változott, így akárcsak tavaly ilyentájt, ezúttal sem sikerült pontot szerezni a nógrádi megyeszékhelyen.

– Bosszantó egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ráadásul olyan szituációkból, amelyekre előzetesen felkészültünk – mondta Turi Zoltán. – Nem tudtunk kellően felpörögni, csak magunkat okolhatjuk a súlyos vereségért. Az ötlözőben megbeszéltük a hibákat, azon leszünk, hogy a következő meccsen kiköszörüljük a csorbát, és örömet okozzunk az erzsébeti szurkolóknak.  

A harmadik helyen álló ESMTK legközelebb október 1-jén, vasárnap 15 órakor lép pályára az Ady Endre úton a negyedik Balassagyarmat ellen.

 

SalgótarjánErzsébeti SMTK 5-1 (2-0)

ESMTK: Bonica – Madarász, Privigyei, Markovics, Tóbiás – Bányai (Slezák, 84.), Pölöskei, Mohácsik – Lázár (Soós B., 46.), Horváth L. (Nicsenko, 72.), Boda

G.: Boda (81.)