Továbbra is száz százalékos vendégként az ESMTK
Négy győztes idegenbeli mérkőzés után a Dabas-Gyón FC-hez látogatott az Erzsébeti SMTK szeptember utolsó vasárnapján. A piros-fehérek hamar előnybe kerültek, majd voltak ugyan nagy helyzeteik, az állás már nem változott, és zsinórban ötödször is három ponttal térhettek haza.
Az ESMTK-nál Lipcsei Ádám fájós lába miatt nem léphetett pályára, Lelkes, motivált hazai csapat fogadta a mieinket Dabas gyóni városrészében, de nem tudtak gólhelyzetet kialakítani a kék-fehérek. Az első negyedóra végén egy erzsébeti bedobás után a kapu felé tartó labda az egyik védőről pattant a gólvonal mögé. Az első félidő hátralévő része jórészt mezőnyjátékkal telt, mindkét oldalon sokat hibáztak a felek. A dabas-gyóniak időnként a keménység határát átlépve igyekeztek megakadályozni az ESMTK támadásait. Előbb Nagy Martint talpalta le brutálisan a hazaiak egyik játékosa, de megúszta sárga lappal; az erzsébetiek 2-esének lábán jókora seb keletkezett, mégis végigjátszotta a meccset. Nem sokkal később Slezák Richárdba nyújtott lábbal szállt bele egy másik kék-fehér mezes futballista, ő is csak sárga lapot kapott.
A második félidő első húsz percében háromszor is növelhette volna előnyét csapatunk, de előbb Soós Bence lövését blokkolták a hazaiak, majd Kovács Dániel az üres kapu fölé lőtt, végül Komiszár Kristóf szép csel után durrantott a hosszú sarok mellé. A folytatásban sok szabadrúgást végezhettek el a dabas-gyóniak, de az erzsébeti védelem jól állt a lábán, egyszer pedig Menczeles Iván védett remekül, így maradt az 1-0 az ESMTK javára.
A 2020–21-es évadban eddig valamennyi idegenbeli mérkőzésüket (ötöt) megnyerték a piros-fehérek. A Nemzeti Bajnokság három osztályában erre rajtuk kívül csupán a szintén NB III-as Tatabánya volt képes, amely a Nyugati csoportban ugyancsak ötször győzött vendégként. Az ESMTK tíz forduló után 20 ponttal az 5. helyen áll a Közép csoportban.
– Tipikus idegenbeli meccs volt – mondta Turi Zoltán vezetőedző. – Gólra kellett volna váltanunk helyzeteinket, de pontatlanok voltunk, ezért végig izgalmas mérkőzést láthattak a nézők.
Az erzsébetiek legközelebb október 4-én, vasárnap 15 órakor lépnek pályára, csapatunk a közvetlenül mögötte álló Körösladányi MSK gárdáját fogadja az Ady Endre úton.
Dabas-Gyón FC–Erzsébeti SMTK 0-1 (0-1)
ESMTK: Menczeles – Nagy M., Póti (Dankó, 77.), Fehér, Tóbiás – Túri D., Kovács D. (Lázár, 65.) – Soós B., Slezák, Boda – Komiszár (Horváth L., 65.)
G.: Tarjáni (öngól, 15.)