Újabb furcsa döntetlen
Az Erzsébeti SMTK Csepelen játszott az Újpest II csapatával. A piros-fehérek csaknem végig jobban és veszélyesebbek futballoztak, kétszer is vezettek, de a lila-fehérek két „érdekes” tizenegyessel egy pontot otthon tartottak.
Az erzsébetiek „kórházi” különítménye újabb játékosokkal bővült. Boda József fájós térdéről még nincs pontos diagnózis, Tóbiás Zsolt betegség miatt dőlt ki, Komiszár Kristóf pedig az előző bajnoki mérkőzésen szenvedett kisebb izomsérülést, s bár utóbbi leült a kispadra, mellette ismét két ifista is helyet kapott.
Mély talajú, folyamatos játékra nem igazán alkalmas pályán feszültek egymásnak a felek. Az újpesti fiatalok visszahúzódtak, és kontrákra építettek. Alig tíz perc telt el, amikor Horváth Levente szerzett labdát a hazai térfél közepén, Járvás Zoltánhoz passzolt, aki néhány lépés után, 18 méterről, jobb lábbal félmagasan lőtt a hálóba. Semmi nem utalt arra, hogy gólt szereznének a lilák, majd a 25. percben egy balról jövő, túl magasra sikeredett beadás után a középen érkező támadó nagyot homorítva elesett, a játékvezető pedig meglepetésre büntetőt ítélt. A kapu közepébe tartó labdába az eldőlő Menczeles Iván beleütött, de nem tudott hárítani. A semmiből jött egyenlítés megzavarta az ESMTK-t, és a szünetig hátralévő időben az Újpest többet próbálkozott, és egy egyéni hibát követően a vezetést is átvették a lilák.
A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak az erzsébetiek, és hamar egyenlítettek. Ismét az újpesti térfélen szereztek labdát, amellyel Horváth Levente lódult meg, majd egy testcsel után a tizenhatosról, jobbal a bal felső sarokba bombázott. Lendületben maradtak a piros-fehérek, és elsősorban pontrúgások révén veszélyeztettek. Egy szögletet követően röviden mentettek az újpestiek, Kovács Dániel jobbról, ballal középre ívelt, Fehér Imre 12 méterről fejelt, a labda egy védő fején megpattant, és a kapus felett a hálóba hullott. A folytatásban is az történt a pályán, amit a mieink akartak, és ha Szilágyi Péter tizenhatoson belül felrúgásáért megadta volna a büntetőt a bíró, valószínűleg eldőlt volna a mérkőzés. Úgy tűnt, három ponttal távozik az ESMTK Csepelről, ám a 90. percben egy balról érkező beadásnál az egyik újpesti futballista látványosan összeomlott Nagy Martin mellett. A játékvezető erre tizenegyest ítélt, és előbb másodszor is felmutatta a sárga lapot a védőnknek, majd kiállította, és az értetlenkedő erzsébetiek közül Slezák Richárdnak és Lipcsei Ádámnak szintén sárgát adott.
– A meccs nagy részében jobban, veszélyesebben és eredményesebben futballoztunk, de sajnos a játékvezető elvett tőlünk két pontot – mondta mérgesen Turi Zoltán vezetőedző. – Rendkívül bosszantó, hogy ismét rajtunk kívül álló okok miatt nem nyertünk egy újabb NB I-es klub második csapata ellen.
Újpest FC II–Erzsébeti SMTK 3-3 (2-1)
ESMTK: Menczeles – Lázár (Mogyorósi, 46.), Túri D., Lipcsei, Nagy M. – Kovács D., Fehér I., Slezák, Járvás (Szilágyi P., 57.) – Soós B., Horváth L.
G.: Járvás (11.), Horváth L. (50.), Fehér I. (63.)
Kiállítva: Nagy M. (90.)
Fotó: www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore