Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 11. 19.

Ünnepi győzelem Jászberényben

Hivatalosan az őszi idény utolsó bajnoki mérkőzését játszotta az Erzsébeti SMTK NB III-as labdarúgócsapata Jászberényben. A piros-fehérek Horváth Levente korai góljával elhozták a három pontot.

November 19-én győzni két ok miatt is örömteli az ESMTK számára – természetesen a bajnokságban fontos három pont mellett. Egyrészt csapatunknak is „névnapja” van, hiszen az Erzsébeteket ünneplik világszerte, másrészt az ESMTK kiváló kapusa, Bonica Sebastian ezen a napon töltötte be 31. életévét. A közkedvelt Szepi 2006 augusztusában igazolt az Ady Endre útra, és azóta a jászberényivel együtt 313 mérkőzésen védte az erzsébetiek kapuját – mindig kezdőként! –, és 2 gólt szerzett tizenegyesből. Manapság egészen kivételes, ha valaki ennyi időt tölt el egy klubnál, ráadásul úgy, hogy meghatározó tagja a csapatának.

Az erzsébetiek a kiállítás miatt eltiltott Boda József nélkül álltak fel, megerősített középpályával. A mély talajú pályán jól kezdtek a piros-fehérek, a 7. percben Horváth Levente lövését védte bravúrral a jászberényi kapus, majd nem sokkal később ismét ő próbálkozott, de emelése a kapu mellé szállt. Az első negyedóra épp hogy véget ért, amikor a félpályánál labdát szereztek a mieink, Markovics Bence nagyszerű labdát adott Horváth Leventének, aki 15 méterről a kivetődő hazai kapus felett a hálóba emelt. A folytatásban sok szabálytalansággal tarkított volt a mérkőzés, a hazaiak elsősorban kapu elé ívelésekkel próbálkoztak. 

A szünet után kevés hiányzott az egyenlítéshez, az egykor az NB I-et is megjárt Hevesi-Tóth fejese a kapufán csattant. A mérkőzés harmadik félórája egyértelműen az erzsébetieké volt. Bányai Róbert 14 méteres lövése alig kerülte el a kaput, majd Pölöskei Péter lábáról lecsúszott a labda ziccerben. A hajrában előbb Lázár Benjamin lövését védte nagyszerűen a JFC portása, majd egy szöglet után Nicsenko Igor fejesét hárította. Fél éve még örültünk volna annak, hogy Turi Dániel közelről fejel, ám ő a nyár óta a Jászberényt erősíti, szerencsére a végén a kapu mellé csúsztatta a labdát. Az ESMTK így utolsó négy idegenbeli mérkőzése közül hármat megnyert.

– Megérdemelt győzelmet arattunk – sommázta a történteket Turi Zoltán, az Erzsébeti SMTK vezetőedzője. – Sok veszélyes támadást vezettünk, voltak létszámfölényes helyzeteink, hátul pedig jól álltunk a lábunkon, az egy-nulla a Jászberényre nézve hízelgő. Szeretnénk hasonlóképpen „kezdeni a tavaszt” a Diósgyőr ellen, kérdés, kiket játszat ellenünk a DVTK az NB I-es csapatból.  

Az ESMTK legközelebb november 26-án, vasárnap 13 órakor lép pályára Kazincbarcikán, ahol  – hivatalosan a tavaszi idény első fordulójában – a Diósgyőr II lesz a riválisa, majd az évet november 29-én, szerdán 13 órakor zárja az Ady Endre úton az MTK II elleni, korábbról elhalasztott találkozón.

 

Jászberényi FC–Erzsébeti SMTK 0-1 (0-1)

ESMTK: Bonica – Madarász, Privigyei, Markovics, Tóbiás – Bányai, Soós B. (Lázár, 62.), Mohácsik (Nicsenko, 77.), Slezák – Horváth L. (Mészáros, 88.), Pölöskei

G.: Horváth L. (17.)