Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 08. 21.

Vereség nagy csata után

Nagy csatát vívott egymással a labdarúgó NB III legutóbbi fordulójában az Erzsébeti SMTK és a Füzesgyarmat. A kevés helyzet közül a vendégek a hajrában egyet értékesítettek, és három ponttal távoztak az Ady Endre útról.

 

Az erzsébetiektől hiányzott a legutóbb megsérült Tóbiás Zsolt. A bal oldali védő ugyan edzett a mérkőzés előtti napokban, de nem végzett teljes értékű munkát, és Turi Zoltán vezetőedző nem akart kockáztatni egy esetleges súlyosabb sérülést.

A nagy melegben hazai lehetőséggel kezdődött a találkozó, egy jobbról érkező beadás után a füzesgyarmati kapus ujjheggyel ütötte le Horváth Levente feje elől a labdát. Az első félidőben inkább a piros-fehérek akarata érvényesült, de egyszer Bonica Sebastiannak kellett a kapu fölé ütnie egy 18 méteres lövést. A közepes iramú összecsapáson tartottak egymástól a csapatok, mindkét gárda igyekezett fegyelmezetten futballozni.

A szünet után hasonló mederben folytatódott a mérkőzés, hol az erzsébetiek, hol a füzesgyarmatiak birtokolták többet a labdát. A játékrész közepén Kovács Dániel tizenhatosról küldött ballábas löketét ütötte a léc fölé a vendégek kapusa. Már-már úgy tűnt, a látottak alapján igazságos pontosztozkodással ér véget a találkozó, amikor a 87. percben megszerezte a győztes gólt az FSK. Egy jobb oldali beadás után a labdát nem tudták kivágni a piros-fehérek, és a lepattanót a békésiek cserecsatára hét méterről a léc alá vágta.

– Két jól felkészült, fegyelmezett csapat összecsapásán egy szerencsés gól döntött – mondta Turi Zoltán. – Ami bennünket illet, az ellenfél tizenhatosához érve nem voltunk elég élesek, sok rossz passz csúszott a játékunkba. A mérkőzés képe alapján a döntetlen lett volna a reális eredmény, de egy apró figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy ne szerezzünk pontot a jó erőkből álló Füzesgyarmat ellen.    

Az ESMTK legközelebb augusztus 25-én, vasárnap 17 órakor lép pályára Gyöngyösön. A hevesieknél három olyan játékos is szerepet kaphat, aki tavasszal még az erzsébeti csapatot erősítette.

 

Erzsébeti SMTK–Füzesgyarmati SK 0-1 (0-0)

ESMTK: Bonica – Lázár, Túri D., Lipcsei Á., Birtalan – Slezák (Herczeg, 54.), Kovács B., Despotovic – Kovács D., Soós B., (Boda, 62.), Horváth L. (Oroszi, 86.)

 

(fotó: https://www.facebook.com/EsmtkSzurkoloinakBaratiKore/ )