Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2017. 12. 30.

A legjobbak között az ESMTK!

Ahogy arról már beszámoltunk, az Erzsébeti SMTK ritmikus gimnasztikázói kifejezetten jól teljesítettek ebben az esztendőben. Az érmek és helyezések mellett erről tanúskodnak a különböző ranglisták is.

A Láng Sportcsarnokban, a szezonzáró Szabadidős Fesztivál keretein belül került sor a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség 2017. évi egyesületi rangsorának díjátadójára. Ezen érdekelt volt az Erzsébeti SMTK is. A 3. osztályban az ESMTK a 2. helyen végzett, és a legeredményesebb szabadidős egyesület az ESMTK lett.

Az összevont egyesületi rangsorban hagyományosan az első 12 helyezettet hirdetik ki. Egy évvel korábban a legjobbak között még nem szerepeltek az erzsébetiek, most viszont nagy sikert könyvelhettek el: az ESMTK a 11. helyen zárta a 2017-es esztendőt! Ez egy újabb fényes bizonyítéka annak, hogy kiváló szakmai-nevelő munka folyik a pesterzsébeti szakosztályban.

Szép volt, lányok, és gratulálunk az edzőknek, vezetőknek is!