Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2019. 02. 28.

Felkészülten várják a szezont

A téli, versenyek nélküli időszak után márciusban három komoly erőpróba is vár az Erzsébeti SMTK ritmikus gimnasztikázóira. Zémann Erika szakosztályvezető és edzőtársai hasonló sikerekben bíznak, mint amilyenekhez a lányok hozzászoktatták őket az utóbbi években.

Noha nem kellett a szigorú pontozók előtt bemutatniuk a tudásukat, nem lazíthattak az ESMTK ritmikus gimnasztikázói az elmúlt hónapokban sem. A különböző korosztályokban nagy munka folyt az edzők irányításával és a balettmester közreműködésével, ugyanis készültek az új gyakorlatok a 2019-es évre. Négy helyen zajlottak és zajlanak az edzések, a német nemzetiségi iskolában, az Ady Endre úti általános iskolában, a Baptista Sportiskolában és a Csiliben. Heti két-három foglalkozáson mindenki részt vesz, az idősebbek már ötször tréningeznek.

Az esztendő első megmérettetése március első hétvégéjén lesz a 13. Aranyszalag-kupa, a versenynek a Pécs melletti Kozármisleny sportcsarnoka ad otthont. Egy héttel később a közeli Pestlőrincen, a Gloriett Sportiskolában sorra kerülő, hagyományos Gloriett-kupán mutatják be gyakorlataikat az ESMTK fiataljai.