Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 05. 14.

Dobogós bajnoki rajt

Az Erzsébeti SMTK sárkányhajósai ugyanolyan sikeresen kezdték a 2018-as bajnoki évadot, ahogy a tavalyi szezont befejezték. Az ob első, szegedi fordulójáról egy bronzérmet hoztak haza.

A kényszerűségből alaposan felforgatott erzsébeti csapat a bajnokság első fordulójában Szegeden, a Maty-éri Olimpiai Központban mérte össze erejét ellenfeleivel. Az ötszáz méteres távon mind az előfutam, mind az elődöntő jól sikerült a mieinknek, és bár a szokatlanul szoros fináléban végül lecsúsztak a dobogóról, a negyedik helyezésre büszkék lehetnek.
A hosszabbik távon még Fortuna is elpártolt a csapattól, hiszen az egyenkénti indításos versenyben az utolsó, hatodik helyről kellett nekivágniuk az erzsébetieknek a kétezer méteres távnak. Tíz másodpercenként indultak az egységek, így a piros-fehéreknek nemcsak az órával, hanem a többiek okozta hullámokkal is meg kellett küzdeniük. Az ESMTK csapata azonban kiváló teljesítményt nyújtva három hajót fizikailag is megelőzött, kettőt pedig időben, így ebben a futamban a legjobb időt érte el. A másik futamban két hajó ért ennél hamarabb a célba, így az erzsébetiek a harmadik helyen végzetek, és egy igen értékes bronzéremmel térhettek haza Szegedről.
A bajnoki szezon június 2-án, Szolnokon folytatódik.

Az erzsébeti sárkányhajósok szívesen látnak mindenkit, aki szeretne csatlakozni hozzájuk. Hétfőn, szerdán és csütörtökön 18 órától vannak az edzések a XX., Vízisport u. 12-18. alatti vízitelepen, de lehet érdeklődni az esmtk.sarkanyhajo@gmail.com e-mail címen és a 16 óra után a 30/937-1414-es telefonszámon is.