Ezüstérmes lett az ESMTK!
A magyar sárkányhajó-bajnokság Sukorón megrendezett második fordulóján az Európa-bajnokságra készülő fiatalokkal kiegészült kerettel vett részt az Erzsébeti SMTK, és a piros-fehérek nagyszerű eredményeket értek el.
Az idén először versenyeztek az erzsébetiek kétszáz méteren, a rövidebbik távon az elvárás az A-döntőbe jutás volt, ami rögös úton, de végül sikerült. Az elődöntőben erős mezőny gyűlt össze, ahol sikerült visszavágni a győri csapatnak az előfutamban elszenvedett vereségért, bebiztosítva ezzel a legjobb hat közé jutást. A fináléban a gyengén sikerült rajt után mindent megtett a csapat a felzárkózásért, és ez végül az ötödik helyhez volt elegendő.
Délután aztán következett a nagy reményekkel várt kétezer méteres futam, ahol a Balatoni KKVE csapata mögül indulva óriási tempót diktált az ESMTK egysége. A balatoni sárkányhajósokat a második ötszáz méteren sikerült megelőzniük a piros-fehéreknek, így tisztább vízen tudták leevezni a táv másik felét. A nagy erőfeszítés meghozta jutalmát, hiszen a második legjobb időt evezve, a szakosztály története során először, ezüstéremmel gazdagodtak az erzsébetiek!
A remek eredmény értékét növeli, hogy csupán az itthon hónapok óta veretlen csepeli Römi KKSK tudott a mieinknél jobb időt elérni. A 2015-ös bajnok Szeged, az idén már több ezüstérmet nyert Vác és a Lapátolók csapata is a vert mezőnyben végzett.