Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2020. 06. 26.

Szelíd sárkányok

Az idei esztendőben alaposan felforgatta a koronavírus-járvány a sárkányhajósok szezonját. Csak nemrég kezdthették el a vízi edzéseket, és ebben az évben legfeljebb csupán kisebb versenyeken vesznek részt.

A sárkányhajósok normál esetben már nem sokkal a tavasz kezdetén vízre szállnak, és felvezető versenyek után május elején szokták megrendezni a szakágban az első bajnoki fordulót. 2020-ban azonban a hazánkban márciusban kitört koronavírus-járvány miatt minden elmaradt, hiszen az edzéseket az összes sportágban megtiltották, és leálltak, idő előtt befejeződtek vagy el sem kezdődtek a bajnoki sorozatok, így a sárkányosok versenyeire sem került sor.

Az Erzsébeti SMTK szakosztályának tagjai az egyéni mozgás után a korlátozások enyhítését követően fokozatosan kezdték el az edzéseket. Június elején szárazföldi gyakorlatokkal indítottak, kellő távolságtartással, majd a 20-as hajóban „cikkcakkban” ülve, tízen eveztek, és csak ezután került sor a teli 10-es hajók edzésére.

– Bár már egyre többen jönnek le a vízitelepre az edzésnapokon, jó néhányan még óvatosak a közös programokat illetően – mondta Szatmári Szilvia szakosztályvezető. – A húszas hajókban általában tizenöten-tizenhatan lapátolunk. Az idén kevés megmérettetés lesz, mi is valószínűleg csak szelíd háziversenyeken fogunk részt venni, valamint túrázni megyünk.