Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2023. 02. 06.

Ahol tudnak, spórolnak Erzsébeten

Az energiaárak jelentős emelkedése komoly nehézségeket okoz az Erzsébeti SMTK számára is. A részletekről Harót János, a klub elnöke tájékoztatta honlapunkat.

 

A sportegyesületek rezsiszámlája a tavalyi változások következtében jócskán megnőtt. Nincs ez másképp Pesterzsébeten sem, az ESMTK kiadásai is alaposan megugrottak az utóbbi hónapokban.

– A klubunk a gázért nyolcszor, az áramért háromszor annyit fizet, mint korábban – magyarázta Harót János. – Ebben a helyzetben a kerületi önkormányzathoz fordultunk segítségért, amely februárban tárgyal majd az idei költségvetésről.

Az ESMTK elnöke elmondta, hogy a lehetőségeihez képest igyekszik takarékoskodni a klub az általa üzemeltetett létesítményekben. A jégcsarnokban novemberben és decemberben nem volt fűtés, a nagyobb energiafogyasztó eszközöket egy ideje csak részlegesen használják, az új jégkészítő pedig kevesebb áramot fogyaszt, mint az előző berendezés. Az uszoda december közepétől január közepéig zárva tartott. Itt a világítást ledesre cserélték, ami a korábbinál kedvezőbb fogyasztású. A jég- és a vízfelület bérleti díját és a különféle belépők árát is kénytelenek voltak megemelni, ez alól egyelőre a labdarúgó-mérkőzésekre váltott jegyek kivételt jelentenek.

– Bár szükség lenne néhány új munkatársra, létszámstopot vezettünk be – mondta Harót János. – Megpróbáljuk a dolgozóink között úgy elosztani a munkát, hogy mindent megoldjunk, de ugyanakkor ne terheljük túl a kollégákat. Ahol tudunk, spórolunk, ami pedig a jövőt illeti, gondolkodunk napelemek felszerelésében is, hiszen mi zömmel napközben használunk sok áramot, és ezzel egy komolyabb mennyiséget meg tudnánk „termelni”.

 

Fotó: https://www.pesterzsebetiuszoda.hu