Pages Menu
Categories Menu

Dátum: 2026.10.30.

A Vasast fogadja a Liza a nyolcaddöntőben

Október 29-én lejátszották a labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért az utolsó mérkőzést, majd az M4 Sport stúdiójában kisorsolták a következő forduló párosításait. Az ESMTK 2027 februárjában az NB I-es Vasassal csap össze az Ady Endre utcában.

 

Miután az erzsébetiek nagy csatában, tizenegyesekkel legyőzték a Haladást, izgatottan várhatták a nyolcaddöntő sorsolását, amelyre az M4 Sport csatorna stúdiójában került sor. A csapatok neveit tartalmazó golyókat Herédi Attila korábbi ötszörös válogatott, magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes hátvéd húzta ki.

Az 1987-ben az év labdarúgójának megválasztott egykori újpesti védő az ESMTK ellenfelének az élvonalbeli Vasast rendelte. A kupamérkőzéseken az alacsonyabb osztályú együttesek a pályaválasztók, így a piros-fehérek fogadhatják az angyalföldieket, a kiírás szerint 2027. február 10-én.

A nyolcaddöntő sorsolása után kiderült az is, hogy a folytatásban milyen párharcok lehetnek legjobb nyolc között és az elődöntőben. Amennyiben az ESMTK nagy bravúrral kiejtené a Vasast, a négy közé kerülésért a Kecskeméti TE–Újpest párharc nyertesével csaphatna össze.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.