Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 03. 29.

Négy rangos megmérettetéssel zártuk a márciust

Remek hétvégét tudhatunk magunk mögött, hiszen két-két hazai és nemzetközi viadalon értünk el szép eredményeket. A hétvége mérlege: 7 arany-, 6 ezüst- és 5 bronzérem!

Március utolsó hétvégéjén az egyik legfontosabb verseny a miskolci felnőtt kötöttfogású országos bajnokság volt. Bár szakosztályunk sérülések miatt igencsak hiányos csapattal állt rajthoz, azért így is jutott a mieinknek két érem.

Döntőt birkózhatott a nehézsúlyúak között Majoros Ármin Mózes, ahova két magabiztos győzelemmel jutott be. Mózi az elődöntőben a junior vb-harmadik Almási Ferencet is legyőzte, ám a fináléban sajnos ezúttal nem bírt az Eb-ezüstérmes Lám Bálinttal, 2-0-ra kikapott tőle.

Ugyancsak szépen menetelt a 82 kilóban Kéri Zoltán. Két korábbi csapattársát, Schleicher Tamást és Fulai Bencét legyőzve a kategória elődöntőjébe került. 

Ott a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Szabó László nézett farkasszemet vele. Szoros küzdelemnek indult, végül az újpesti technikai tussal múlta felül Zolit, aki így kénytelen volt beérni a bronzmérkőzéssel. A harmadik helyért azonban könnyedén győzött, nagy fölénnyel verte meg fonyódi ellenfelét, bronzérmet vehetett át a bajnokságon.

Szintén bronzéremért birkózhatott Starosciák Tamás is, miután egyet nyert, majd a világbajnok Kiss Balázstól kikapott. A harmadik helyért újabb vereség következett a kadet vb-ezüstérmes Érsek Róberttel szemben. 

 

Felnőtt kötöttfogású eredményeink:

82 kg: 3. Kéri Zoltán

87 kg: 5. Starosciák Tamás

130 kg: 2. Majoros Ármin Mózes

Kiesett: Mertse Ádám (130 kg).

 

Szombaton nem csak Miskolcon rendeztek kiemelt fontosságú versenyt, hanem a Komárom-Esztergom megyei Tokodon is. A hagyományok szerint tartották meg a Fekete Gyémánt Kupát, amin 12 ország, közel kétszáz birkózója próbált szerencsét. Szakosztályunk egy tucatnyi birkózóval állt rajthoz az év második kadet kötöttfogású minősítési versenyén. Közülük többen is komoly eséllyel pályáznak a korosztály válogatott címeres mezének megszerzésére.

Ennek tudatában lépett szőnyegre a 65 kilogrammosok között Horváth Gyula is, aki a verseny egyik legnépesebb súlycsoportjában három győztes találkozóval jutott a fináléba. Gyula a döntőig vezető úton csak honfitársakkal küzdött meg, az aranyéremért azonban litvánnal kellett felvennie a versenyt. Fiatal tehetségünk remekül oldotta meg a feladatot, magabiztos birkózást tanúsítva 6-0-ra diadalmaskodott és ezzel értékes aranyérmet szerzett a Fekete Gyémánt Kupán.

Kisebb meglepetésre, ám annál nagyobb örömre a 92 kilogrammos Mohl Richárd is döntőt birkózhatott Tokodon. Ricsi remek formában küzdött, cseh és horvát ellenfeleit pontozással múlta felül, majd a döntőbe jutásért egyik legnagyobb hazai riválisát, az érdi Végh Artúrt verte meg. A finálé sajnos már nem hozott neki szerencsét, de mindössze csak 1-0-ra kapott ki a litvánok legjobbjától. Szépen csillogó ezüstöt zsebeltbe birkózónk.

A két döntős versenyzőnkön kívül az 55 kilogrammos Németh Milán két győztes és egy vesztes mérkőzés után bronzérmes lett, míg a 60 kilóban Tösmagi Attila háromszor diadalmaskodott és egyszer kikapott, szintén harmadikként zárt.

 

Kadet kötöttfogású eredményeink:

55 kg: 3. Németh Milán

60 kg: 3. Tösmagi Attila

65 kg: 1. Horváth Gyula

92 kg: 2. Mohl Richárd

Kiesett: Molnár Botond (65 kg), Deák Zoltán (65 kg), Ecseki József (65 kg), Mészáros Róbert (65 kg), Varga Raul (71 kg), Kádár Péter (80 kg), Birtalan Bendegúz (80 kg), Szilágyi Erik (92 kg).

A hazai versenynaptár mellett ismét érdekeltek voltunk az UWW versenysorozataiban is. Az 56. Dan Kolov és Nikola Petrov felnőtt nemzetközi versenyen a női 65 kilogrammos Sleisz Gabriella képviselte hazánk és szakosztályunk színeit. Gabi a négy napos verseny első felében küzdött. Elsőként egy cseh birkózóval találkozott, aki legyőzte őt, de később aranyérmet szerzett, ezzel válogatott birkózónk a vigaszágra került. Ott egy spanyol lányt remek birkózással, nagy fölénnyel múlt felül és készülhetett is a bronzcsatára. Sajnos a hőnáhított érmet már nem sikerült megszereznie Sleisznek, igaz, ebben némileg a bírók is közrejátszottak, hiszen érdekes ítéleteket követően hozták ki 7-3-as győzelemmel azeri ellfenfelét. Gabi ezzel kénytelen volt beérni az előkelő ötödik helyezéssel.

 

Felnőtt női eredményünk:

65 kg: 5. Sleisz Gabriella

Természetesen ezen a hétvégén sem maradhattak verseny nélkül birkózópalántáink, a gyermek és diák korosztályban szereplő fiatalok. Utánpótlás csapatunk ezúttal nemzetközi megmérettetésen kellett helyt álljon, méghozzá Csehországban. A Hodonin Grand Prix-n tizenkilenc versenyzővel képviseltettük magunkat. Tehetséges sportolóink nem hoztak szégyent nemzetünkre és szakosztályunkra sem, hiszen tizenkét érmet zsebeltek be. Nagyon szépen teljesített és aranyérmet szerzett súlycsoportjában Zhytovoz Petro, Soltész Patrik, Kertész Dominik, László Mózes és Kovács Olivér is. A további négy ezüst- és kettő bronzéremnek köszönhetően a csapatpontversenyben a dobogó harmadik fokán végzett együttesünk.

 

Gyermek eredményeink:

28 kg: 2. Horváth Botond

31 kg: 2. Felkai Balázs

31 kg: 1. Zhytovoz Petro

35 kg: 3. Kiss Levente

39 kg: 1. Antaly Sándor

43 kg: 2. Balogh Bence

47 kg: 1. Soltész Patrik

47 kg: 1. Kertész Dominik

Kiesett: Kurdi Dániel (22 kg), Vinklárik Dominik (25 kg), Sánta Levente (28 kg), Horváth Koppány (35 kg), Bagoly Boldizsár (25 kg), Bagoly Bálint (35 kg), Szalai Balázs (39 kg).

 

Diák eredményeink:

31 kg: 1. László Mózes

43 kg: 3. Felkai Bendegúz

47 kg: 1. Kovács Olivér

52 kg: 2. Kosovics Márton

 

TOVÁBBI KÉPEK A VERSENYEKRŐL: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/1850878921610452