Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 11. 26.

Ezüstérmes lett első számú csapatunk az extraligában

A monori extraliga csapatbajnokság visszavágóján birkóztak felnőtt versenyzőink, míg fiataljaink két külföldi megmérettetésen és a leány diákolimpián jeleskedtek. A hétvége mérlege: 9 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérem!

Két hazai és két külföldi megmérettetésen volt érdekelt november utolsó hétvégéjén szakosztályunk.

A felnőttek Monoron, a 2018. évi extraliga csapatbajnokság visszavágóján szálltak harcba a bajnoki címért. Birkózóink mindent megtettek annak érdekében, hogy megvédjék a bajnoki címet, ám ezúttal sajnos “csak” az ezüstérem jött össze. Legénységünk a Ceglédet, az Újpestet, a Ferencvárost és a Csepelt is magabiztosan győzte le a visszavágók során is, ám az utolsó mérkőzésen ismét győzelmi kényszerbe került gárdánk, hiszen a Pénzügyőr SE fiai legutóbb 5-3-ra diadalmaskodtak csapatunkkal szemben.

Tehát mindenképp a győzelem kellett, ami egész jól is alakult, hiszen az első két súlycsoportban diadalmaskodtak birkózóink, a folytatásban azonban a csepeliek vették át az irányítást, zsinórban négy mérkőzést is megnyertek, így annak ellenére, hogy az utolsó két összecsapást mi nyertük meg, az aranyérem sajnos 4-4-es döntetlen miatt elúszott.

Ezüstérmes csapatunk tagjai: Juhász Bence, Magnucz Richárd, Frisz Krisztián, Balázs Barna, Simó László, Losonczi Ottó, Nemes Máté, Lagzi-Kovács Bendegúz, Mester Milán, Nemes Viktor, Mohácsi Martin, Losonczi Dávid, Kéri Zoltán, Tóth Bendegúz, Szőke Alex, Majoros Ármin Mózes, Mertse Ádám.

A csapatbajnokságot megelőző napon Kiskunfélegyházán a fiatal hölgyeink küzdöttek a korosztályos diákolimpiai bajnokságokon. A diák és serdülő korosztályban csapatunk összesen négy versenyzővel volt érdekelt, akik közül hárman dobogóra is állhattak. Diákolimpiai bajnoki címet végül a serdülő 52 kilogrammos László Nikolett tudott szerezni, míg két ezüstérem is jutott szakosztályunknak.

Diák leány eredményünk:

56 kg: 5. Huszár Regina

 

Serdülő leány eredményeink:

42 kg: 1. László Nikolett

46 kg: 2. Hörcsöki Kamilla

50 kg: 2. Matyi Vivien

 

A két hazai viadal mellett egy osztrák és egy ukrán nemzetközi versenyen is szépen szerepeltek birkózópalántáink. Az ausztriai Steinbrunnban több, mint 300 birkózó jelenlétével rendezték meg a 2018. évi Mikulás-kupát, melyen szakosztályunk is komoly erőket képviseltetett.

Ifjú birkózóink olyan kiváló egyéni eredményeket értek el a megmérettetés során, hogy szakosztályunk 33 csapat közül a legeredményesebb lett. Versenyzőink abszolút megérdemelten ünnepelhették a cspatpontverseny első helyezését is, hiszen összesen 7 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet, valamint két darab negyedik helyezést is bezsebeltek a rangos verseny során.

 

Gyermek eredményeink:

22 kg: 1. Kurdi Dániel

26 kg: 4. Gerhauser Bendegúz

26 kg: 3. Bagoly Boldizsár

26 kg: 2. Vinklárik Dominik

28 kg: 2. Sánta Levente

33 kg: 1. Felkai Balázs

35 kg: 3. Zalányi Botond

41 kg: 1. Antaly Sándor

46 kg: 3. Balogh Bence

Kiesett: Borsos Máté

 

Diák és serdülő eredményeink:

28 kg: 1. Kerecsanin Mátyás

34 kg: 2. Jász Bálint

46 kg: 1. Felkai Bendegúz

46 kg: 1. Szabó Borisz

52 kg: 1. Kertész Dominik

54 kg: 4. Szalai Márk

Kiesett: Zátroch Márk, Szalai Balázs, Bagoly Bálint

A hétvége másik külföldi versenye, amelyen szakosztályunk képviseltette magát, az a kárpátaljai Beregszászon volt. A 2018. évi “Sport határok nélkül” elnevezésű több korosztályos kötöttfogású versenyen elképesztő létszám gyűlt össze. Számos nemzetközi együttes, valamint gyakorlatilag a teljes kárpátaljai birkózás jelenlétének köszönhetően 610 (!!!) sportoló állt rajthoz a két napos, öt szőnyeges megmérettetésen.

A mieink közül a 48 kilogrammos Takács Zsolt tudott veretlen maradni a hihetetlen erős mezőnyben. Az aranyon kívül egy ezüst- és egy bronzérem is jutott fiaink számára. Csapatunk így ebben a korosztályban a legeredményesebb együttes lett.

 

Beregszászi eredményeink:

48 kg: 1. Takács Zsolt

60 kg: 3. Petenykó András

80 kg: 2. Kovács Nikolasz

Kiesett: Kiss Levente, Kádár Zsombor, Kosovics Márton, László Mózes, Kovács Olivér, Kosovics Ádám, Kovács Bence, Kekenj Norbert, Vaszilcun Oleg, Kádár Péter.

 

Képek a versenyekről: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/2209750149056659