Pages Menu
Menü

Megjelenés dátuma 2018. 04. 16.

Harminchárom éremmel zártuk a múlt hétvégét

Három versenyről összesen harminchárom éremmel térhetett haza az elmúlt hétvégén szakosztályunk. A junior válogatottak Horvátországban jeleskedtek, míg serdülőink Esztergomban, legfiatalabbjaink pedig Kiskunhalason mutatták meg tudásukat. A hétvége mérlege: 19 arany-, 8 ezüst- 6 bronzérem!

A magyar kötöttfogású junior válogatott keret a horvátországi Porecsben versenyzett múlt szombaton. A 31. alkalommal megtartott Adria Trófea nemzetközi versenyen nyolc ország birkózói próbáltak szerencsét, köztük szakosztályunk két tehetsége is. A 82 kilogrammos Losonczi Dávid remek formában versenyez az elmúlt időszakban, és ezt Porecsben is megmutatta, hiszen három győztes csatával a súlycsoport aranyérmese lett. Dávid a viadalon nála jóval idősebb birkózókkal is megküzdött, ám ez különösebb problémát nem okozott neki, rendre hozta mérkőzéseit.

Ugyancsak közel állt az aranyéremhez kadet világ- és Európa-bajnokunk, Szőke Alex is, ám a 87 kilogrammosok között három győztes mérkőzés után az U23-as vb-ezüstérmestől pontozással kikapott, így kénytelen volt beérni az ezüstéremmel. Birkózóink sikereikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a csapatpontversenyben Magyarország végezzen az élen.

U23-as kötöttfogású eredményeink:

82 kg: 1. Losonczi Dávid

87 kg: 2. Szőke Alex

Eközben Magyarországon is zajlott az élet, sőt. Esztergomban a serdülő korosztály második minősítési versenyét rendezték meg, ami ezúttal a 2018. évi Kék Duna Kupának felelt meg. A versenyen horvát, ukrán, moldovai, román és szlovák birkózók is rajthoz álltak. Szakosztályunk a tizenegy súlycsoportból végül a 44 kilogrammos Takács Zsolt révén szerzett egy aranyérmet. Zsolti nagyon szépen birkózott kategóriájában, két technikai tussal és egy két vállal jutott a fináléba, ahol 8-1-es pontozással múlta felül moldovai vetélytársát és szerzett aranyérmet. Az aranyon kívül jutott más színű érmekből is csapatunknak. További egy ezüst- és két bronzéremmel, valamint két ötödik helyezéssel a csapatpontverseny harmadik helyén végeztünk.

Serdülő kötöttfogású eredményeink:

44 kg: 1. Takács Zsolt

44 kg: 5. Mányik Dávid

48 kg: 3. Kovács Olivér

62 kg: 2. Fige Levente

68 kg: 3. Mészáros Róbert

75 kg: 5. Kekenj Norbert

Kiesett: Vaskó Krisztián (38 kg), Kosovics Ádám (52 kg), Kozma Bálint (57 kg), Vaszilcun Oleg (57 kg), Rézműves Milán (57 kg), Nagy Márton (62 kg), Gazda Zoltán (62 kg), Ecseki József (68 kg), Ónodi Sándor (75 kg).

Másnap ugyanezen a helyszínen a hölgyek kaptak főszerepet, itt azonban már csak magyar birkózók álltak szőnyegre. Szakosztályunkból öten képviseltették magukat, akik közül a kadetok között is kiváló eredményeket elérő Matyi Vivien aranyéremmel térhetett haza. Vivi három mérkőzést birkózott és mindhárom alkalommal fölényessen diadalmaskodott ellenfeleivel szemben. Természetesen a többiek sem vallottak szégyent, egy ezüst- és egy bronzérem is jutott a mieinknek, ezzel a csapatpontversenyben is aranyérmes lett az ESMTK.

 

Serdülő női eredményeink:

39 kg: 2. László Nikolett

46 kg: 1. Matyi Vivien

46 kg: 3. Hörcsöki Kamilla

Kiesett: Hegyi Janka (58 kg), Kádár Luca (58 kg).

Ezen a hétvégén a meghívásos versenyeknek is eleget tett az ESMTK Birkózó Szakosztálya. A vasárnapi, esztergomi viadalon, valamint szombaton, a kiskunhalasi Halas Kupán is gyermek, valamint diák megmérettetéseken ügyeskedtek birkózópalántáink. Esztergomban egy, míg Kiskunhalason összesen tizenöt pesterzsébeti aranyérem született. A csodálatos első helyezések mellett számtalan ezüst- és bronzérem is jutott fiataljainknak, akik küzdelmeik során rendre szépen teljesítettek.

 

Esztergomi gyermek eredményünk:

38 kg: 1. Antaly Sándor

 

Kiskunhalasi gyermek eredményeink:

20 kg: 1. Kurdi Dániel

23 kg: 1. Bagoly Boldizsár

23 kg: 1. Vinklárik Dominik

26 kg: 1. Sánta Levente

29 kg: 1. Horváth Botond

32 kg: 1. Felkai Balázs

32 kg: 2. Zalányi Botond

38 kg: 1. Antaly Sándor

42 kg: 1, Balogh Bence

46 kg: 3. Soltész Patrik

 

Diák leány eredményünk:

52 kg: 1. Huszár Regina

 

Diák II-es eredményeink:

29 kg: 1. Kerecsanin Mátyás

29 kg: 2. Zátroch Márk

35 kg: 1. Kiss Levente

42 kg: 2. Szabó Borisz

46 kg: 3. Vincze Benedek

58 kg: 2. Fábián Barna

Kiesett: Jász Bálint (32 kg).

 

Diák I-es eredményeink:

32 kg: 1. Zhytovoz Petro

42 kg: 1. Felkai Bendegúz

54 kg: 1. Kosovics Márton

58 kg: 2. Kovács Bence

54 kg: 3. Barta Dominik

69 kg: 1. Kis Mátyás

Kiesett: Horváth Koppány (42 kg).

További képek: https://www.facebook.com/esmtkbirkozas/posts/1875245065840504