Hatalmas fölénnyel nyertük a kadet válogatót
Két hazai megmérettetésen, valamint a felnőtt Európa-bajnokságon volt érdekelt szakosztályunk az elmúlt héten. A hétvége mérlege: 6 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzérem.
Az egyetemi-világbajnoki ezüstérmes, többszörös Európa-bajnoki ötödik helyezett Sleisz Gabriella révén már hétköznap érdekeltek voltunk, ráadásul nem kisebb versenyen, mint a bukaresti Európa-bajnokságon.
Gabi ugyanis évek óta oszlopos tagja a felnőtt női válogatottnak, így a román fővárosban is képviselhette hazánk, valamint szakosztályunk színeit.
A női 65 kilogrammosok között igencsak erős sorsolás jutott birkózónknak, több kiváló versenyzővel sorsolták össze egy ágra, sőt, kezdésnek rögtön a világ- és Európa-bajnok finn Petra Ollival kellett farkasszemet nézni.
Sajnos a mérkőzés a papírforma szerint alakult, a finn 9-0-ra diadalmaskodott a Gabi elleni selejtezőben, ám a várakozásokkal ellentétben, óriási meglepetésre nem jutott be az Európa-bajnoki döntőbe, kikapott az azeri elleni elődöntőben, ezzel sajnos Sleisz versenye idő előtt véget ért Bukarestben.
Szombaton két hazai viadalon jeleskedtek fiataljaink. A diák és serdülő leány birkózóknak a Kőbánya SC Birkózó Szakosztálya Dunakeszin rendezte meg a 2019. évi országos bajnokságot.
A fiatalabbak korosztályában a 40 kilogrammos Laky Ajna révén szereztünk bronzérmet, míg az idősebbeknél László Nikolett hozta a kötelezőt, öt mérkőzést megnyerve állhatott fel a 42 kilogrammos súlycsoport dobogójának tetejére. Ugyancsak ebben a korosztályban Huszár Regina az 58 kilogrammos bronzérmet csípte el a bajnokságon.
Diák eredményünk:
40 kg: 3. Laky Ajna
Serdülő eredményeink:
42 kg: 1. László Nikolett (5 győzelem)
58 kg: 3. Huszár Regina
Szintén ezen a napon az ifi kötöttfogásúaknak tartottak minősítési versenyt Esztergomban. Az év második korosztályos kötöttfogású válogatóján közel 100 birkózó próbált szerencsét, köztük 18 pesterzsébeti legény is.
Csapatunk mondhatni kiválóan teljesített az esztergomi megmérettetésen. Takács Zsolt, Németh Milán, Tösmagi Attila, Horváth Gyula és Bazsó Adolf révén a kiírt súlycsoportoknak majdnem a felét megnyerték srácaink.
Természetesen ezüst- és bronzéremből is jutott bőven, szám szerint összesen hét darab, így egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a csapatpontversenyt szakosztályunk nyeri majd meg.
Így is történt, a mieink összesen 72 pontot gyűjtöttek, míg a második helyezett BHSE csak 28-at, a harmadik DBC pedig 18-at.
Kadet eredményeink:
45 kg: 2. Vaskó Krisztián
51 kg: 1. Takács Zsolt
55 kg: 1. Németh Milán
55 kg: 3. Petenykó Viktor
60 kg: 3. Domokos Dániel
60 kg: 5. Petenykó András
65 kg: 1. Tösmagi Attila
65 kg: 2. Deák Zoltán
71 kg: 1. Horváth Gyula
80 kg: 2. Birtalan Bendegúz
80 kg: 5. Kekenj Norbert
80 kg: 5. Kádár Péter
92 kg: 3. Pénzes Péter
110 kg: 1. Bazsó Adolf
110 kg: 3. Mohl Richárd
Kiesett: Molnár Botond, Gazda Zoltán, Kovács Nikolasz